Budapest. Az MSZP és a Fidesz politikusai egyaránt elítélik a tervezett hungarista demonstrációt, abban azonban eltér az álláspontjuk, hogy a rendőrség felléphet-e a tüntetők ellen.
Keresés
Nyolc hónap kínzásért
Bagdad. Nyolc hónap börtönbüntetésre ítélték Bagdadban az amerikai katonai hírszerzés egyik katonáját, akit azzal vádoltak, hogy a hírhedt Abu Graib börtönben részt vett iraki foglyok megkínzásában, illetve megalázásában.
Nem atomkísérlet volt
Szöul. Nagy erejű robbanás rázta meg a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság északi részét, közel a kínai határhoz. Titkolták, de már a műholdfelvételeken is látszik a gomba alakú felhő, a hatalmas kráter. Nem zárják ki, hogy nukleáris detonáció történt.
Még 53 gyermek hiányzik
Vlagyikavkaz. A hatóságok az elesett terroristák között azonosították a beszlani iskolát elfoglaló terrorcsoport vezetőjét – közölte az észak-oszét fővárosban, Vlagyikavkazban az orosz főügyész helyettese.
Kostunica párbeszédet ajánl
Belgrád.
„Legyőzzük az ellenséget”
Washington/Róma/Bangkok/Tokió/Djakarta. Szombaton világszerte megemlékeztek a szeptember 11-i terrortámadások harmadik évfordulójáról. A Washingtonban tartott megemlékezésen George Bush elnök lankadatlan harcot ígért a terrorizmus ellen.
Migaš önköltségen tanul magyarul
Pozsony. Várhatóan október elején foglalja el budapesti állomáshelyét Juraj Migaš, Szlovákia új magyarországi nagykövete. Addig még egy bemutatkozás vár rá a parlament külügyi bizottsága előtt, s a magyar nyelv alapjainak elsajátításában is előre kell lépnie.
Michal Kováč húgycsőműtéte
Pozsonypüspöki. Sikeres húgycsőműtéten esett át a múlt héten Michal Kováč. A 74 éves exállamfő a körülményekhez képest jól érzi magát, de mivel egyelőre nem kelhet fel, az étkezés és a tisztálkodás körülményes számára.
Sok gyógyszert vett be a rab
Lipótvár. Elképzelhető, hogy gyógyszer-túladagolás végzett azzal a 39 éves elítélttel, aki szombaton rosszul lett a cellájában és meghalt. Cellatársa figyelmeztette az őröket, de a férfin már nem lehetett segíteni. Az ügyben vizsgálat indult, és törvényszéki boncolást rendeltek el. (SITA)
A börtönőr is lop Lipótváron?
Lipótvár. Nemcsak a rács mögött, hanem annak túloldalán is lehetnek tolvajok a város börtönében. A közelmúltban ugyanis eltűnt egy 45 ezer korona értékű digitális fényképezőgép és 30 ezer korona készpénz, és a vezetés egyes tagjai kizártnak tartják, hogy elítéltek a tettesek.