„Legyőzzük az ellenséget”

Washington/Róma/Bangkok/Tokió/Djakarta. Szombaton világszerte megemlékeztek a szeptember 11-i terrortámadások harmadik évfordulójáról. A Washingtonban tartott megemlékezésen George Bush elnök lankadatlan harcot ígért a terrorizmus ellen.

Sötétedés után az égre vetített fénysugarak jelölték ki azt a helyet, ahol három éve a Világkereskedelmi Központ kettős felhőkarcolója álltGeorge Bush a Fehér Ház kertjében egyperces néma csendben, kezét szívére téve hajtott fejet a terrortámadások háromezer áldozatának emléke előtt.

A múlt évhez hasonlóan proklamációt írt alá, amelyben szeptember 11-ét nemzeti ima- és emléknapnak, valamint a hazafiság napjának nyilvánította.

Bush hangsúlyozta, hogy lankadatlanul folytatja a harcot a terrorizmus ellen, megőrzi a kezdeményezést, folytatja az offenzívát. A terrortámadásokat fordulópontnak nevezte a nemzet életében és kijelentette: „Vállaltuk küldetésünket, legyőzzük az ellenséget”.

John Kerry demokrata párti elnökjelölt szűkebb pátriájában, Bostonban vett részt megemlékezésen. Rádióbeszédében azt emelte ki, hogy Amerika egységes a szeptember 11-i terrortámadások áldozataiért mondott imáiban és egységes abban az eltökéltségében, hogy az országot megvédi és lesújt a terroristákra, mielőtt azok sújtanának le rá.

New Yorkban, ahol a terrortámadások a legtöbb áldozatot szedték, helyi idő szerint kora reggel megkezdődtek a megemlékezések. Közép-európai idő szerint 14 óra 46 perckor, amikor az első eltérített repülőgép becsapódott az északi toronyba, egyperces néma csenddel adóztak a romok alatt elpusztult 2749 ember emlékének. A megemlékezésen az idén is felolvasták az áldozatok neveit a hozzátartozók.

Az Egyesült Államok elleni terrortámadásra való emlékezés és az összetartás jegyében rendezték meg e hét végén Rómában az egymásrautaltság napját, amelyet vezető amerikai értelmiségiek és a hozzájuk csatlakozó európai és ázsiai közéleti személyiségek kezdeményeztek egy évvel ezelőtt.

Tavaly a terrortámadás évfordulóján Philadelphiában, Budapesten és más városokban is felolvasták az értelmiségiek százai által aláírt – az Együtt – egymásért címet viselő, a Föld népeinek öszszetartozásáról szóló - nyilatkozatot, s idén Róma adott otthont az évfordulós fórumnak.

Thaiföldön buddhista templomokban imádkoztak a thaiföldi áldozatok hozzátartozói, miközben a fővárosban, Bangkokban merényletektől tartva a nagykövetségek és más külföldi érdekeltségek körül megerősítették a biztonsági intézkedéseket.

Japánban a kormány szóvivője nyilatkozatban emlékezett meg a 24 áldozatról, hangoztatva, hogy 2001. szeptember 11-e a merényletek ördögi köréhez vezetett.

Megemlékezések voltak Ausztráliában, Pakisztánban és Afganisztánban is. Pakisztánban radikális iszlám csoportok ugyanakkor arra használták fel az évfordulót, hogy tiltakozzanak az Egyesült Államok politikája ellen. Hasonló megmozdulásokra került sor Manilában, a Fülöp-szigetek fővárosában is.

Indonéziában a megemlékezést elnyomta a csütörtöki terrortámadás, amelynek során egy felrobbant pokolgép legkevesebb kilenc halálos áldozatot és csaknem 190 sebesültet követelt. A fővárosban tovább szigorították a biztonsági intézkedéseket, különös tekintettel azokra a hírszerzői értesülésekre, hogy egy radikális csoport újabb támadásra készül egy nyugati ország diplomáciai képviselete ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?