Még 53 gyermek hiányzik

Vlagyikavkaz. A hatóságok az elesett terroristák között azonosították a beszlani iskolát elfoglaló terrorcsoport vezetőjét – közölte az észak-oszét fővárosban, Vlagyikavkazban az orosz főügyész helyettese.

Vlagyikavkaz. A hatóságok az elesett terroristák között azonosították a beszlani iskolát elfoglaló terrorcsoport vezetőjét – közölte az észak-oszét fővárosban, Vlagyikavkazban az orosz főügyész helyettese. Vlagyimir Kolesznyikov egyben cáfolta azokat a sajtóban megjelent értesüléseket, amelyek szerint az Ezredes álnéven ismert férfi él, és sikerült elszöknie a támadás helyszínéről.

Hozzátette, hogy a férfi, akit az egyetlen elfogott terrorista, bizonyos Kulajev azonosított, jelenleg a halottasház hűtőkamrájában van, ismerik nevét, de azt még ellenőrizni kell. A Vremja Novosztyej című orosz napilap pénteken megírta, hogy az álnév mögött a 32 éves Ruszlan Hucsbarov rejtőzik.

A főügyész helyettese elmondta, hogy 90 azonosítatlan holttest maradt még, s közülük 53 gyermek – 22 fiú és 31 lány. Kolesznyikov felkérte az áldozatok hozzátartozóit, hogy hivatalosan jelentsék be az eltűnt személyeket, valamint adjanak vért a genetikai azonosításokhoz.

Az ügyész a helyi kormány épületénél találkozott azokkal a nőkkel, akiknek a gyereke vagy gyerekei meghaltak a beszlani iskolában. Az anyák azt követelték, hogy vonják felelősségre a rendfenntartó erőknek azokat a vezetőit, akiknek a gondatlansága miatt a tragédia bekövetkezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?