Belgrád.
Keresés
Felderítő bizottság Boszniában
Bihács. Boszniában van az a bizottság, amely magyar katona halálának körülményeit vizsgálja. A magyar katona szerdán teherautóval szenvedett halálos balesetet Bihácstól mintegy 15 kilométerre.
Még vannak kételyek
Moszkva. Az orosz kormány tegnap jóváhagyta a globális felmelegedésre vonatkozó kiotói jegyzőkönyvet, megküldve az alsóháznak a ratifikálásáról szóló törvénytervezetet.
Szabadon, félelem nélkül
Békéscsaba. A lehető leghamarabb a saját lábára kíván állni a vajdasági Szabadkáról elmenekült Sötét család, miután előző nap a magyar belügyminisztertől menekültstátust kapott.
Biztonsági riadó volt
London. Biztonsági okok miatt, a holland légierő két harci gépének kíséretében kényszerleszállást hajtott végre tegnap délután Amszterdamban a British Airways Berlinből Londonba tartó repülőgépe – közölte a brit légitársaság.
Gross: ez már valóban görcs
Prága. Megvesztegetés vádjával a cseh rendőrség tegnap Prágában letartóztatta az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnökének Miroslav Topoláneknek két belső tanácsadóját.
Merényletsorozatok Bagdadban
Bagdad/Damaszkusz/London. Merényletek sorozatát követték el tegnap az iraki fővárosban, Bagdadban, illetve az észak-iraki Moszulban, a támadások következtében többen meghaltak és több tucatnyian megsebesültek.
Életbe lépett az új választójogi törvény
Pozsony. A legközelebbi parlamenti voksolás már az új választójogi törvény szerint valósul meg, mely ma lép érvénybe. Egyetlen nap alatt zajlanak majd a választások – szombaton 7-től 22 óráig. A választási kampányra 21 napjuk lesz a politikai pártoknak, és megszűnik a 48 órás kampánycsend a voksolás előtt.
Mától 6500 korona a minimálbér
Pozsony. Mától 6500 koronára emelkedik a minimálbér. Az eddigi 35 korona helyett 37,40 lesz a minimális bruttó órabér. A legalacsonyabb munkabérek növelése nyomán változnak a társadalombiztosítási és egyéb olyan járulékok, amelyek esetében a kivetési alap nagyságát a minimális jövedelemből számítják ki. (SITA)
Kínában járt László Miklós
Pozsony. Nem adja fel Miklós László: megpróbál több pénzt kiharcolni a környezetvédelmi tárcának – főleg árvízvédelemre – a jövő évi költségvetésből. A tárcavezető az árvízvédelmi törvényről egyeztetett a városok és falvak társulásával, s húsz módosító javaslatot nyújtottak be.