POZSONY
HVIEZDA: Én, a robot (amerikai) 17 Stepfordi feleségek (amerikai) 19 Az apokalipszis angyalai – Bíbor folyók 2 (francia-angol-olasz) 20.45 MLADOSŤ: Podium (francia) 14 Őrültekháza (orosz) 18 A Magdolna nővérek (angol-ír) 20 POLUS – METROPOLIS: Post Coitum (cseh) 13.15, 15.20, 17.25, 19.30, 21.
Keresés
MOZI
Turnén az Ifjú Szivek
MISLAY EDIT
Régi szokás szerint című, Amerikában is nagy sikert aratott műsorát, valamint a „felnőtteknek kizárólag gyerekek felügyelete mellett” ajánlott Magyar tánciskolát mutatja be kéthetes dél-szlovákiai turnéja során az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes.
A Sirály lett a király
Budapest. A színházi kritikusok immár 25. alkalommal odaítélt elismeréseit a budapesti Katona József Színház stúdiószínházában, a Kamrában adták át szombaton.
Egy új szerkezetről
Figyelmes olvasóinknak talán feltűnt, hogy az Új Szóban – de más lapjainkban is – olykor a megszokottól eltérő szerkezetben tűnik fel a megegyezett (ritkábban a megállapodott) melléknévi igenév.
A fény szerelmese
Köztudott, hogy a magyarok olyan nevekkel képviseltetik magukat a nemzetközi fotótörténetben, mint André Kertész, Brassai vagy Petzval József. A sorban negyedikként az ipolysági származású Dulovits Jenőt illik említeni.
El-Baradei Szöulban tárgyal
Szöul. Mohammed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója tegnap Szöulban kezdett tárgyalásokat a titkos dél-koreai atomkísérletekről, amelyek miatt korábban aggodalmát fejezte ki. Baradei ma Ri He Csan kormányfővel tárgyal, majd szerdán Tokióba utazik tovább.
John Kerry utolérte Busht
Washington. Az első televíziós vita után John Kerry szenátor jobban áll George Bush elnöknél a Newsweek hetilap legfrissebb adatai szerint.
Fordulat a román belpolitikában
Bukarest. Hírmagyarázók szerint drámai fordulat a román politikai életben, hogy Theodor Stolojan lemondott a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztéről és a liberális-demokrata pártszövetség államfő-jelöltségéről. A váratlan fejleményt maga Stolojan jelentette be szombat esti rendkívüli sajtóértekezletén.
Délszláv választások
Ljubljana/Belgrád/Szarajevó. Az egykori Jugoszlávia három tagköztársaságában is tartottak tegnap – különböző szintű – választásokat. Lapzártáig csak becsléseket tettek közz
Bosznia-Hercegovinában a nacionalista pártok sikerét hozták az első részeredmények szerint a szombati helyhatósági választások.
Túszügyben teljes zűrzavar
Bagdad/London/Párizs. Két holttestet találtak Bagdadtól húsz kilométernyire délre egy országút mellett, kórházi közlés szerint vélhetően valamely nyugati ország állampolgáraiét, a Nemzeti Gárda szerint két irakiét. A férfi fejét az ismeretlen gyilkosok levágták és hozzákötözték a törzshöz.