Bagdad/London/Párizs. Két holttestet találtak Bagdadtól húsz kilométernyire délre egy országút mellett, kórházi közlés szerint vélhetően valamely nyugati ország állampolgáraiét, a Nemzeti Gárda szerint két irakiét. A férfi fejét az ismeretlen gyilkosok levágták és hozzákötözték a törzshöz.
Túszügyben teljes zűrzavar
A több mint két hete Irakban fogva tartott Kenneth Bigley családja a brit túsz kiszabadítása érdekében Kadhafi líbiai vezető segítségét kérte. A The Sunday Times szerint Bigley öccse, az Amszterdamban élő Paul Bigley Kadhafi Londonban tanuló fiához, Szaifhoz fordult, hogy apja vesse latba befolyását a Bigleyt fogva tartó iraki terrorcsoportnál. Bigley öccse a lapnak azt mondta: Kadhafi fia megígérte neki, hogy minden tőle telhetőt megtesz. Kuvaiti sajtóértesüléseket idézve ugyanakkor az is szerepel a cikkben, hogy Zarkávi csoportja fontolgatja Bigley eladását egy másik, kevésbé militáns csoportnak, amely váltságdíj fejében elengedné a 62 éves britet.
Michael Barnier francia külügyminiszter szombaton közölte: megszakadtak a francia újságírók elrablóival teremtett kapcsolatok. Nem sokkal korábban Jacques Chirac államfő fejezte ki Párizsban nyugtalanságát amiatt, hogy egy konzervatív francia parlamenti képviselő nagy sajtónyilvánosság mellett beleavatkozott az Irakban elrabolt Christian Chesnot és Goerges Malbrunot kiszabadításának nagyon kényes folyamatába. Didier Julia francia képviselő előbb bejelentette, hogy erőfeszítéseinek köszönhetően hamarosan visszanyeri szabadságát az augusztus 20-án elrabolt két újságíró, majd azt közölte, hogy az amerikai katonák támadása miatt meghiúsult az akció. A képviselő szerint amerikai repülőgépek támadták meg azt az iraki csoportot, amely gépkocsikkal vitte a francia túszokat Szíriába. A támadásban hat iraki meghalt, a két francia sértetlen maradt. Az Irakban lévő amerikai hadsereg illetékesei úgy nyilatkoztak, hogy nem tudnak a támadásról.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.