Borsi. Repülőrajtot vettek tegnap délután a kelet-szlovákiai V. liga délkeleti csoportjában játszó borsiak (Borša), akik a jászómindszentieket (Poproč) fogadták. „Repülőrajtot vettünk, már az 5. percben 2:0-ra vezettünk. Utána azonban leálltunk, több góllal kecsegtető helyzetünket is elpuskáztuk.
Keresés
Királyhelmeci hidegzuhany
Királyhelmec. Egy héttel ezelőtt a nagykaposiak otthonában szenvedett egygólos vereséget a kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjának királyhelmeci listavezetője.
Futó mesterhármasa
Nagylévárd. Érvényesült a papírforma a pozsonyi III. liga sereghajtójának otthonában, ahol a pontvadászat 9. fordulójában az esélyesebb csapat zsákmányolt három pontot. A nézők érdekes módon a párharc elején, illetve annak hajrájában négy perc leforgása alatt négy gólt láttak.
Használt a vezércsere
Érsekújvár. A III. liga nyugati csoportjának szombati régiórangadóján szakadt meg a komáromiak őszi idegenbeli veretlenségi sorozata. Annak ellenére, hogy a szombati számunkban a két rivális szakvezetői gólszegény mérkőzésre számítottak, négy találat került a találkozó jegyzőkönyvébe.
Mérget vetett be a betörő
Medve. Mérgező toluollal és feketeborssal próbálta megnehezíteni a rendőrség feladatát az a betörő, aki szombaton délelőtt a medvei határátkelőnél feltört és kifosztott két pénzváltót. A tettes 200 ezer koronát tulajdonított el, az épületen keletkezett kár 20 ezer korona.
Mit szól ahhoz, hogy októbertől 6500 koronára emelkedett a minimálbér?
Miroslav Wöllner, a Menert Kft. vezérigazgatója, Vágsellye:
Vállalatunkban nincs ennek jelentősége, mi szakembereket alkalmazunk, akik nem minimálbérért dolgoznak.
A rokkantnyugdíjasok szociális jogai
„Azt hiszem, hogy a szociális osztályon félretájékoztattak, ugyanis gyanús felvilágosítást adtak a rokkantak jogaival kapcsolatban. Az osztályvezető azt mondta, hiába állapítottak meg 70%-os rokkantságit, attól még nem kell kapni „piros csíkos” ZŤP igazolványt az illetőnek, hanem csak simát, ami kevesebb kedvezménnyel jár. Lehet olyan eset is, hogy valakinek kisebb a leszázalékoltsági aránya, mégis „piros csíkos” igazolványt kap. Mi szerint kapják az emberek a különböző kedvezményekkel járó ZŤP igazolványokat? ”
Jelige: ZŤP igazolvány II
A Csemadok mozgósította a települések közéletét
Ekecs/Apácaszakállas. A Csemadok megalakulásának 55. évfordulója alkalmából megemlékezést tartott a kulturális szervezet ekecsi és apácaszakállasi alapszervezete pénteken.
Hagyományt teremt az ünnepség?
Zsíp. A Rimaszombati járásban lévő alig 230 lélekszámú Zsíp kisközségben szombaton az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emlékoszlopát, Izsó Miklós szobrász emléktábláját, valamint a falu zászlaját és címerét avatták fel.
NAPTÁR
Október 4
EGY GONDOLAT
„A férjnek sohase szabad se először elaludni, se utoljára fölkelni.”
Móra Ferenc
NÉVNAP
Ferenc
A név olasz eredetű, és frank, illetve francia férfi megjelölésére szolgált. A szlovák Františekek is ma ünnepelnek.
MAI ÉVFORDULÓINK
335 éve hunyt el Rembrandt holland festő.