A sztárnak nincs könnyű élete. Legalábbis a magánéletben nehéz azt megtalálnia, aki önmagáért szereti, és aki elfogadja életmódját is.
Így járt Falusi Mariann, a Pa-Dö-Dö frontembere is.
A sztárnak nincs könnyű élete. Legalábbis a magánéletben nehéz azt megtalálnia, aki önmagáért szereti, és aki elfogadja életmódját is.
Így járt Falusi Mariann, a Pa-Dö-Dö frontembere is.
HELSINGIN SANOMAT
A finn szólásszabadság hírnevére szégyenfolt került. Erre az eredményre jutott a Finn Újságíró Szövetség illetve a Pen, az írók szólásszabadságát védő szervezete szombaton a Finn Sajtóklubban rendezett kerekasztal-beszélgetésen.
Nézem a hivalkodó színes dobozt és hihetetlenkedve hallgatom a kettős állampolgárságról szóló híreket. Fokozatosan eltűnnek a színek, már csak fekete-fehéren villog, ami komor sötétté válik. Komor lesz a lelkem is.
Elképesztő, hogy mire képesek a riogatók.
Még szerencse, hogy november 16-án Gömör fölött sütött a nap. Mert ha történetesen valami ronda, kabátlehúzó szél, náthát hozó eső uralkodik, még az is előfordulhatott volna, hogy tizenkettő helyett senki nem tiltakozik a bársonyos forradalom ellen, a rendszerváltás ellen, úgy minden ellen.
November 17-én idén nem volt se rekkenő hőség, se farkasordító hideg, így a 15. évforduló ünneplése iránt megnyilvánuló mérsékelt érdeklődést a legkörmönfontabb ideológus se tudja az időjárás viszontagságaival magyarázni.
A Fallúdzsa elleni amerikai ostrom, amelyet az iraki kormányerők is támogattak, kulcsfontosságú volt az Egyesült Államok iraki stratégiájának megvalósításában. Mielőtt azonban elkezdenénk a helyzet és az okok elemzését, meg kell jegyezni, hogy bár az akció közös hadműveletként volt beharangozva, az iraki kormányerők szerepe távolról sem volt mérhető az amerikai tengerészgyalogságéhoz.
Az elmúlt hétvégén elkezdődött az Extraliga. Alighanem minden idők legerősebb élvonalbeli csapatbajnoksága indult, hiszen nyolc nagymester neve is megtalálható a nevezett versenyzők között, ami csúcsnak számít.
EUROSPORT – 03.00, 20.00: Férfi Tenisz Mesterek Kupája, Houston, csoportmecscsek (élő
GALAXIE SPORT – 14.00: Tottenham–Arsenal, angol bajnoki futballmeccs (ism.) 20.30: Lecce–Juventus, olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzés (ism.)
Férfi kézilabda Világ-kupa: Németország–Magyarország 30:29.
Női kosárlabda Euroliga, 3. forduló – A-csoport: Euroleasing Sopron–Zaporizzsja 89: 77.
Női röplabdaliga, 7. forduló: Žiar–Nitra 3:0, Senica–Pezinok 3:0.
Férfi röplabda Élcsapatok-kupája, B-csoport, 2. forduló: VKP Bratislava–Kazincbarcika 3:1.
Prága. A Cseh Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a bajnoki évad végén hat pontot elvesz az élvonalbeli opavai futballcsapattól a klub vezetőinek korrupciós tevékenységéért.