Washington. Az USA indiai érdekeltségei ellen irányuló merényletek veszélyére figyelmeztetett az amerikai kormány. A külügyi közlemény szerint a fenyegető üzeneteket az USA újdelhi nagykövetségére és bombayi konzulátusára juttatták el.
Keresés
Nagyszabású hadművelet
Bagdad. Nagyszabású hadműveletet indítottak a szövetséges erők tegnap a Bagdadtól délre fekvő iraki kisvárosokban kialakult ellenállási gócok felszámolására és őrizetbe vettek 32 személyt.
Nem lesz halasztás
Sarm-es-Sejk. Az erőszak túlzott alkalmazásának mellőzésére és a polgári lakosság megkímélésére szólították fel az iraki feleket közös nyilatkozatukban az egyiptomi Sarm-es-Sejkben rendezett nemzetközi konferencia résztvevői.
London ellen tervezett terrormerényleteke akadályozott meg a brit elhárítás
London. A személyi igazolvány újbóli meghonosításának és az amerikai FBI-hoz hasonló bűnüldöző ügynökség létrehozásának terve áll a brit kormány következő törvénykezési évadra összeállított jogalkotási programjának középpontjában. A programot az uralkodó ismertette tegnap.
II.
Juscsenko jelképes eskütétele
Kijev/Brüsszel. Az ellenzéki ukrán elnökjelölt, Viktor Juscsenko tegnap délután jelképesen letette a hivatali esküt, jóllehet nincs még hivatalos végeredménye a vasárnapi választásnak. Közben százezrek tüntettek őt támogatva a kijevi parlament előtt.
Poros levél Kukannak és Froncnak is
Pozsony. Ľudovít Kaník munkaügyi miniszter után tegnap Martin Fronc, az oktatási és Eduard Kukan, a külügyi tárca vezetője is fehér porral teli borítékot kapott. A szakértők már biztonságba helyezték az ismeretlen anyagot, és laboratóriumi elemzésre Besztercebányára küldték. (TASR)
Általános vitára alkalmas alap
Budapest. Általános vitára alkalmasnak találta a Szülőföldalapról szóló törvényjavaslatot tegnap az Országgyűlés külügyi bizottsága. A tervezetet csak a kormánypárti képviselők támogatták. A bizottsági ülésen jelen volt Bugár Béla, az MKP elnöke is.
Martinčeková: nem kell mentelmi jog
Pozsony. Libuša Martinčeková (SDKÚ) maga fogja kérni immunitásának felfüggesztését – függetlenül attól, a mentelmi bizottság mit fog javasolni a plénumnak. A főügyészség ugyanis indítványozta, hogy a parlament adja beleegyezését a képviselő asszony elleni büntető eljárás lefolytatásába.
Nyomkereső indiánok után autók
Pozsony. Két vadonatúj Škoda Fabia típusú gépkocsit ajándékozott Ronald Weiser, az Egyesült Államok pozsonyi nagykövete a határőrségnek a szlovák–ukrán szakasz védelmére. Az USA májustól már 15,6 millió korona értékű – a határövezet védelmét szolgáló – felszereléssel támogatta Szlovákiát.
Januártól ellátásfelügyelet
Pozsony. Közeli munkatársát, Alexandra Novotnát javasolja Rudolf Zajac egészségügyi miniszter az Egészségügyi Ellátást Felügyelő Hivatal élére.