Tornalja. Meglepő fordulatot vett az a folyamat, melynek keretén belül a Sajó menti település tárgyalásokat folytatott a Közép-Szlovákiai Vízművek Rt.-vel egy, a város határában építendő szennyvíztisztítóról, illetve a beruházáshoz szükséges költségek előteremtéséről.
Keresés
AJÁNLÓ
December 4. (szombat)
Léva – 19.00: zenés ifjúsági találkozót és Mikulás-napot rendez a Reviczky Házban a Reviczky Társulás. (fm)
Ipolyság – 14.
Halálra gázolta a kerékpárost
Lekér. Szerdán egy 71 éves lekéri nyugdíjas – kerékpárját tolva maga mellett – éppen a kijelölt helyen kelt át az úttesten, amikor egy Peugeot típusú személygépkocsi beléhajtott – tájékoztatta lapunkat Peter Polák, a Lévai Járási Rendőrkapitányság sajtóügyekért felelős illetékese.
Egész tolvajbanda bukott le
Dunaszerdahely. Filmekbe illő üldözés és két figyelmeztető pisztolylövés eldördülése után betörőt fogott két járőr kedden délelőtt a Pozsonyi úton. A családi házak kifosztására specializálódott férfit letartóztatták, és vádat emeltek ellene, illetéktelen behatolás és bűnrészesség miatt.
Busz a szlovák alapiskolák tanulóinak
Komárom. „Tegnaptól közlekedik a városban az az iskolabusz, amely a szeptembertől megszüntetett Szabadság utcai szlovák alapiskola egykori diákjait szállítja a meglévő három szlovák alapiskolába” – tájékoztatta lapunkat Weszelovszky Gábor, a városi hivatal oktatásügyi osztályának vezetője.
Babindák István könyvbemutatója
Csata. A Romale Jile – Roma Szívek Polgári Társulás alapítója, Babindák István december 7-én 15.30 órakor a csatai Cigányházban (Romano kher), tartja nemrég megjelent könyvének bemutatóját.
Nyúlbőrapríték a legelőn
Szentpéter/Komárom. Környezetveszélyeztetés bűntettében folytat nyomozást a komáromi rendőrség, miután Jobbágy József, Szentpéter polgármestere november elején illegális hulladéklerakat ügyében feljelentést tett az ógyallai rendőrkapitányságon.
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Hétvégi mérleg
Komárom-Esztergom megyében az elmúlt hétvége során 46 személy esetében került sor személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés alkalmazására, közülük 5 főt őrizetbe vettek, ittas járművezetés miatt 19 személy esetében kellett eljárni.
Pruzsinszky Ivett Európa-bajnok – ráadásként ezüstérmes
Kick-box
A hétvégén Mariborban rendezték meg a Semi-, Light-contact és Aero-Kick-Box Európa-bajnokságot. A szlovéniai versenyen a magyarok remekül szerepeltek, és összesen öt arany-, négy ezüst- és tíz bronzérmet szereztek.
DUMA-KANYAR
Rovatunkban ezúttal a felújított Erzsébet szoborról, az utcák ünnepi díszeiről, valamint a Mikulás közeledtéről mondja el a véleményét Horányi László színész-rendező, Rafael Balázs, a 24 óra újságírója, Schlett István politológus-újságíró, valamint munkatársunk, Sinkó Gyula.