Brüsszel. Az európai nagypolitikában tegnap szinte minden Törökországról szólt, tekintettel arra, hogy este hétkor, a hagyományos vacsorával megkezdődött a huszonöt állam- és kormányfő csúcstalálkozója.
Keresés
Mikor érkezik a nyugdíj?
Pozsony. A Szociális Biztosító módosítja a nyugdíj kifizetésére vonatkozó decemberi és januári dátumokat. A december 23-án esedékes nyugdíjakat 24-én, a január 6-án esedékeseket 5-én hozza a postás.
Változások a Twist rádiónál
Pozsony. A Twist rádió menedzsmentjének három tagja távozott tegnap tisztségéből. Mikuláš Čurík ügyvezető, Juraj Kľučarík pénzügyi és Juraj Bilský kereskedelmi igazgató egymástól függetlenül döntött a távozás mellett; lépésüket a sajtónak nem indokolták. November közepén a rádió programigazgatója, Stanislava Benická is felmondott. (SITA)
A szociális tárca díjai
Pozsony. Ľudovít Kaník szociális miniszter tegnap megjutalmazta azokat a magánszemélyeket, szervezeteket és családokat, akik segítik a környezetükben élő egészségkárosultakat. A miniszter díját kapta Szilvás József, aki a nagysallói Klein családot segítette egész évben.
Remény a leukémiásoknak
Pozsony. Év végéig üzembe helyezik a fővárosban a leukémiában szenvedők számára óriási segítséget jelentő, új, speciális berendezéseket.
Az államfő elégedett ázsiai útjával
Pozsony. Saját bevallása szerint jól döntött és politikailag fején találta a szöget Ivan Gašparovič köztársasági elnök, amikor úgy döntött, Malajziát és Indiát látogatja meg elsőként az ázsiai országok közül.
Jogtalanul megítélt állampolgárság
Pozsony. Jogtalanul ítélte meg 31 külföldi számára a szlovák állampolgárságot egy belügyminisztériumi alkalmazott. Ľubomír J., a tárca anyakönyvi és állampolgársági részlegének vezetője ellen tegnap hivatali jogkörrel való visszaélés miatt vádemelési javaslatot tettek.
Nagy fogás a határon
Pozsony. Tizenöt tagú csempészbandát leplezett le a vasúti rendőrség. A banda egy tehervonaton kísérelt meg Ausztriába juttatni 263 külföldi állampolgárt.
Elfogytak a mobilok
Pozsony. Végleg elfogytak az akciós mobiltelefonok az Orange kínálatából. A vásárlók így könynyen elveszíthetik türelmüket, ha a karácsonyi ajándékként kiszemelt telefont sehol nem tudják megvenni. A raktárak már több mint két héttel karácsony előtt teljesen kiürültek.
Maradnak az alelnökök is
Pozsony. Panaszt emeltek az alkotmánybíróságon a számvevőszék alelnökei is, Igor Malý, valamint Danica Borisová. A parlament által megválasztott új alelnök, Zora Dobríková tegnap nem foglalta el helyét. Egyelőre marad az eredeti vezetőség, Jozef Stahl elnökkel.