Európa kapuján kopogtatnak a törökök

Brüsszel. Az európai nagypolitikában tegnap szinte minden Törökországról szólt, tekintettel arra, hogy este hétkor, a hagyományos vacsorával megkezdődött a huszonöt állam- és kormányfő csúcstalálkozója.

Balkenende (jobboldalt) határozottan biztatta a török delegációt: Erdogant (középütt) és Abdullah Gül külügyminisztertČTK/AP-felvéte Az unió legfelsőbb szintű fórumán, amelynek az egyik legkényesebb kérdésben, Törökország csatlakozásának ügyében kell kimondani a végső szót, Szlovákiát Mikuláš Dzurinda kormányfő mellett a repülőgépének bécsi kényszerleszállása miatt késve érkezett Eduard Kukan külügyminiszter képviseli.

Közvetlenül a csúcs előtt a török miniszterelnök azt nyilatkozta, az EU hibát követne el, ha önazonosságát a kereszténységre korlátozná; a muzulmán Törökország felvételéhez vezető tárgyalások megindításával az unió bebizonyíthatja, hogy nem tekinti magát keresztény klubnak. Recep Tayyip Erdogan tegnap, pár órával az uniós csúcs előtt az EU soros elnöki tisztét betöltő Hollandia kormányfőjével is tárgyalt. Jan-Peter Balkenede optimistán nyilatkozott a tárgyalások megkezdésének lehetőségéről Ankarával.

Az Európai Parlament tegnap elfogadott határozatában egyetért azzal, hogy az EU Romániával jövőre írja alá a csatlakozási szerződést, és Bukarest 2007-től lépjen be az EU-ba. Ugyancsak nagy többséggel szavazott a EP Bulgária szerződésének aláírására.

Berényi József külügyi államtitkár, aki tagja a Dzurinda vezette küldöttségnek, lapunknak elmondta, Bulgária teljesíti a csatlakozási feltételeket, Románia esetében viszont felmerültek kétségek a környezetvédelem, a bel- és igazságügy területén. „Horvátország esetében annak kapcsán merültek fel kételyek, hogy együttműködik-e a jugoszláviai háborús bűnösök ügyét vizsgáló nemzetközi törvényszékkel. Azok, akiket Hága keres, valószínűleg nem tartózkodnak Horvátországban, és többen – köztük magam is – felvetették, ha egy keresett személy nem tartózkodik az állam területén, akkor nehéz a kiadatását kérni az ország hatóságaitól. Viszont tény: Horvátország jobban együttműködhetne a hágai testülettel, és ennek kapcsán óriási vita alakult ki.” Az EU-csúcsra Viktor Juscsenko ukrán államfőjelöltet is meghívták. „Nem tudom, mekkora az esély arra, hogy vele is tárgyaljunk. A külügyminiszterek hétfői munkaebédjén az új tagállamok képviselői úgy fogalmaztak, az elnökválasztás eredményétől függően esélyt kellene adni Ukrajnának, s egyszer talán az EU tagjává válhatna. A régi tagok azonban kevésbé rugalmasak” – fejtette ki érdeklődésünkre Berényi. (sza, m, t)

Nem használhatják a Tocai elnevezést

Budapest. Az olaszok 2007 március vége után várhatóan nem használhatják borcímkéiken a Tocai Friulano és a Tocai Italico szőlőfajta megnevezéseket. Ilyen értelmű indítványt tett közzé az Európai Bíróság főtanácsnoka, Francis Geoffrey Jacobs tegnap délben. Fazekas Judit, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára szerint az Európai Bíróság várhatóan jövő év elején olyan jogértelmezést tesz közzé, amely lényegében jóváhagyja azt a korábbi olasz nemzeti jogszabályt, amely a jelzett időpont után megtiltja a Tocai névhasználatot a borcímkéken. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?