Tragikus öngyilkosság rázta meg a losonci járásbeli Mucsény községet.
Keresés
Korszerű autóbusz karbantartó műhelyt nyitottak Léván
Új, a legszigorúbb előírásoknak is megfelelő berendezésekkel felszerelt szerelőcsarnokot nyitottak csütörtökön az Arriva Slovakia lévai központjában, amely a központi autóbuszmegálló közelében található. Nagy biztonságot jelenthet ez az utasok számára, akiknek nem kell tartaniuk attól, hogy a kiválasztott buszjárat meghibásodás miatt nem indul el időben.
Elsüllyedt egy olajszállító tartályhajó a Fülöp-szigeteknél
Elsüllyedt egy Fülöp-szigeteki zászló alatt közlekedő, 1,4 millió liter olajat szállító tartályhajó Manila partjainál csütörtökön – közölték a hatóságok, miközben próbálják megakadályozni az olajszennyezést, és keresik a legénység egy eltűnt tagját.
FOTÓK: 80 szállodai szobát foglalt el az AC/DC zenekar Pozsonyban
A csapat pozsonyi koncertje rekordszámú nézőt vonzott.
Nyoma veszett egy 16 éves fiúnak – segítsenek megtalálni!
A tinédzsert napok óta nem látták.
Kisbabával a kezében felnyitotta a lezárt vasúti sorompót egy felelőtlen férfi (VIDEÓ)
Akár az életükbe is kerülhetett volna a mutatvány.
Két üstököst fedezett fel egy magyar csillagász júliusban
Júliusban két új üstököst is felfedezett Sárneczky Krisztián kutatásvezető csillagász, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Piszkéstetői Obszervatóriumában.
Egyre súlyosabb a munkaerőhiány, veszélyben a gazdaság
A munkavállalók alulképzettsége és a szakképzett munkaerő külföldre távozása hosszú távon komolyan veszélyezteti a szlovák gazdaság helyzetét. A kormánynak sürgősen foglalkoznia kellene a hosszú távú munkaerőhiánnyal – figyelmeztetett csütörtökön a Munkáltatók Országos Szövetsége (RÚZ).
Milyen egy ideális fagyasztószekrény?
A nagy melegben mindenki álmodozva gondol a finom fagylaltokra, a hideg italokra – ilyenkor igazán nagy szerep jut a hűtőszekrénynek és a fagyasztónak is. De vajon elég nagy a készülék? Belefér minden, amit a nagy melegben tárolni kell?
Az izraeli hadsereg kimentette a Gázai övezetből öt megölt túsz holttestét
Az izraeli hadsereg csütörtökön bejelentette, hogy kimentette a palesztinok lakta Gázai övezetből öt halott túsz holttestét.