A Duna szintje Pozsonyban 24 óra alatt csaknem két métert csökkent, ezzel szemben Komáromnál emelkedik, ahol elérte a 830 centimétert.
Keresés
MTK–Ferencváros focimeccs a tévében
Péntek este a német, a spanyol és az olasz labdarúgó-élvonalban is rendeznek bajnoki mérkőzést.
Az élelmiszerek áfakulcsának a jövő évi csökkentése nem jelent automatikus áresést
A kormány azzal kecsegtet, hogy az élelmiszerek alacsonyabb áfakulcsát jövőre a vásárlók is megérzik. A kereskedők ugyan azt ígérik, hogy mindent megtesznek ennek érdekében, száz százalékos garanciát azonban ők sem vállalnak, és erős kételyeik vannak ezzel kapcsolatban a gazdasági elemzőknek is.
Miről ír a pénteki Új Szó?
A holnapi lapunk tartalmából:
Autóútra futó vadakra figyelmeztetnek (FOTÓK)
A több mint 10 méteres töltés túloldalán is érződik a magas árhullám átvonulása, megjelent mellette a belvíz és egyre több közeli lakóháznál szivattyúznak. Vajkán megérkeztek az első értesítések a vízben álló pincékről, Nagybodakon a mintegy 170 cölöpökön álló hétvégi nyaralóház is víz alatt van már.
Tizenegy évre ítélték az édesanyját meggyilkoló magyar tinédzsert
Jogerősen tizenegy, fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a fiút, aki Fülöpjakabon egy fejszével meggyilkolta édesanyját 2022 végén.
FOTÓK: Sok szlovákiai kertben mutáns zöldségek nőttek
Úgy tűnik, hogy az idei nyár nemcsak rekordhőmérsékletekkel, hanem rekord termesztési eredményekkel is járt.
Dizájntárgyak Budapesten
Több mint kétszáz dizájn tárgy és műalkotás lesz látható a 360 Design Budapest kiállításon, amely október 15. és 20. között várja a közönséget a Nyugati pályaudvar egykori várótermében.
Tízmilliárd euróval segíti az unió az árvíz utáni károk felszámolását
Robert Fico kormányfő „óriási segítségnek” nevezte az Európai Unió (EU) kohéziós alapjából az árvíz sújtotta országoknak szánt tízmilliárd eurós összeget. Úgy fogalmazott, ez jelentős hozzájárulás a közép-európai országokat az elmúlt napokban sújtó árvíz okozta károk helyreállításához – mondta Fico a négy ország kormányfője és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének a lengyelországi Wroclawban tartott találkozója után.
BALESET: Mattrészegen vezetett, nagy sebességgel betonhídnak ütközött
Ismét ittas állapotban vezető sofőr okozott balesetet, ezúttal Zólyomlipcsén (Slovenská Ľupča).