Karnyújtásnyira

Ma még – sajnos – nem tudjuk, mennyire lesz mély a seb, amelyet a vírus a világgazdaságon ejt. Az elkerülhetetlen, súlyos recesszió görbéjének alakulása ugyanis erősen összefügg azzal, milyen gyorsan sikerül leszámolni a láthatatlan ellenséggel. Azt viszont leszögezhetjük, hogy gazdasági szempontból a kormányok és a központi bankok gyorsan és megfelelően reagáltak. Az elméleti és gazdaságpolitikai vitákat, nézetkülönbségeket félretéve önti folyamatosan a piacokra a likviditást az összes nagyobb jegybank, a kormányok a korábbi költségvetési szigorhoz képest nagyvonalúan hagynak jóvá óriási mentőcsomagokat. Naponta hatalmas összegekről, százmilliárdokról döntenek. Már most tudjuk, hogy a számlát a következő generációk állják, de a jelenlegi helyzetben valószínűleg ez a legmegfelelőbb reakció, különösen a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt.

De mit tehetünk mi, állampolgárok amellett, hogy szigorúan betartjuk a vírus legyőzéséhez szükséges, a szakemberek által leghatékonyabbnak tartott ajánlásokat? Milyen egyéb feladatunk lehet még? Először is nézzünk körül a szűkebb környezetünkben. Ha olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy van munkánk, és ezért még fizetést is kapunk, sőt, megtakarításunk is van, nos, ebben az esetben nézzünk körül kicsit másképp. Kik azok, akiknek a szolgáltatásait igénybe vettük a koronavírus előtti időkben? Közülük kik azok, akiknek most valószínűleg nincs bevételük? Ha évek óta ugyanahhoz a fodrászhoz járunk, akkor hívjuk fel, kérdezzük meg, hogy van, esetleg ajánljuk fel, hogy megvásárolnánk néhány hajvágást előre. Ha van kedvenc kávézónk, éttermünk, érdeklődjünk, nem vásárolhatnánk-e utalványt, amivel később fizethetnénk. Feltehetően egyedül nem húzzuk ki a csávából, de ha többen így cselekszünk, munkahelyeket, családokat menthetünk meg. Ha ismerőseink között van, aki az egészségügyben, az élelmiszeriparban dolgozik, kérdezzük meg, mire van most a legnagyobb szüksége. Próbáljuk meg elképzelni, milyen lehet most hajléktalanként létezni.
Ha mi összeszorult gyomorral toljuk maszkban és kesztyűben a bevásárlókocsit, akkor hogyan tudnak ők megfelelni az elvárásoknak, hogyan tudják teljesíteni az intézkedéseket (kézmosás, fertőtlenítés, segélyvonalak használata stb.)? Ha egy mód van rá, segítsük azokat az alapítványokat, amelyek őket próbálják védeni, megóvni.

Aki szereti a jó bort, gondoljon csak bele, milyen helyzetben vannak a bortermelőink. Az éttermek és borbárok nem rendelnek tőlük, de a szőlőmunkák nem tűrnek pár hónapos halasztást. Biztos vagyok benne, hogy az olvasók jó része már korábban fölmérte a lehetőségeit, és segített.

Egy új szolidaritás lehet az alapja a járvány utáni világ építésének. Ha nem ezen az úton indulunk el, hanem továbbra is a gazdasági növekedés, a felhalmozás, az osztalékok bűvöletében folytatjuk a természet, egymás és saját magunk kizsákmányolását, akkor a bolygó immunrendszere ismételten figyelmeztetni fog minket, és a jelenleginél sokkal súlyosabb válságok jönnek.

Sánta Attila