Rejtélyes haláleset: motoros találkozón hunyt el áramütésben egy férfi

motoros talalkozo

Tragédiába torkollott a múlt hétvégén a Széles-tó (Zemplínska šírava) mellett megrendezett motoros találkozó.

A 44 éves Adrián egy baráti társasággal kempingezett a tónál, haza azonban már nem tért. „A rendőrök a 158-as segélyhívón kaptak bejelentést arról, hogy szombaton egy férfit valószínűleg áramütés ért a vihar közben, ezért kórházba kellett szállítani” – mondta a kassai kerületi rendőrség szóvivője, Lenka Ivanová.

A mentősök a helyszínen sikeresen újraélesztették Adriánt, és intubálták, a nagymihályi kórházban azonban életét vesztette.

A motoros találkozó résztvevői elmondták, először azt hitték, hogy betegeskedik, később vették csak észre, hogy súlyosan megégett a hasánál. A halottkém szerint villámcsapás vagy áramütés okozhatta a sebeket, a halál pontos okát boncolás során fogják megállapítani.

A szabadstrandért, ahol a baleset történt, Vinna (Vinné) község önkormányzata felel. A polgármester, Marián Makeľ elmondása szerint a kemping elektromos berendezései tökéletes állapotban vannak. „A kempingben lévő vezetékek vadonatújak. A felújítási munkálatokat 2023-ban kezdték el, és idén fejezték be. A munkások azt állítják, az elhunyt férfi nem érintkezett a hálózattal” – magyarázta.

(joj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?