Jókai-emlékév: Az első fejezet varázsa (Bárczi Zsófia gondolatai)

Jókai Mór nemzedéke sok újat hozott a magyar irodalomba. Sokan, sokat és sokfélét írtak, és amiről évszázadokon keresztül inkább csak álmodtak az írók, megélték, hogy az irodalom közüggyé vált, az egész nemzet ügyévé. Műveik megjelenését országos figyelem kísérte, s egy-egy lap sikere vagy bukása múlhatott azon, hogy az új nemzedék tagjait meg tudta-e nyerni munkatársának. 

Jókaiék ízig-vérig modernek voltak, élet- és gondolkodásmódjukban, a műfajokhoz és a nyelvhez való viszonyukban is. Persze, ez valamennyire minden újonnan fellépő nemzedékre igaz, mégis, Petőfi – Jókai – Arany más-más módon ugyan, de gyökeresen átalakította az irodalom egy-egy (két, három) területét. 

Jókai, aki (az azóta nagyjából elfeledett) Vas Gerebennel együtt a tárcaregény magyarországi meghonosítójaként folytatásokban megjelenő regényeivel megteremtette az anekdotikus szerkezetű, külön történetekként is megálló, csattanóval végződő fejezetekből felépülő regénytípust, nemcsak a regényírás szabályait alakította át, hanem a regénybefogadói magatartást is.

Az olvasó úgy haladhatott végig a regényein részletről részletre, hogy közben kerek, befejezett, de befejezettségében is újabb izgalmakat ígérő történeteket kapott az írótól. Az olvasóit pedig Jókai már az első lapokon csapdába ejtette. 

Jókai ugyanis felfedezte az ütős első fejezet erejét. Jó első fejezeteket persze már Jókai előtt is írtak (mindent írtak már mindenki előtt), mondjuk Fáy András vagy Jósika Miklós, de Jókai használta ki a legrafináltabban a regény felütésében rejlő lehetőséget az olvasó lebilincselésére. Tézis-antitézis-szintézisen alapuló szónoki beszéd, táguló perspektívájú látkép, egyetlen kimerevített jelenet, családi tabló, földtörténeti látomás – bármilyen műfajból bontakozzanak is ki Jókai regényeinek első fejezetei, mindig előre vetítik a kaland és a dráma, a szórakoztatás ígéretét. 

Első fejezeteiben Jókai mesterien vázolja fel azt a környezetet, azt a szituációt vagy szereplőinek azokat a jellemvonásait, amelyekből majd kibontakozik a feszültségteli cselekmény, egy-egy odavetett mondattal utalva előre az elkerülhetetlen tragédiára vagy végzetes eseményre, ami szinte mitikus távlatba helyezi az elbeszélt történetet, az elbeszélt nemzeti történelmet. 

Közhelyes megállapítás, hogy Jókai ma nem számít népszerű szerzőnek. Míg néhány évtizeddel ezelőtt még az ő regényein nőttek fel szinte teljes generációk, ma már alig valaki veszi kézbe a könyveit az irodalomtörténészeken és a magyar szakos egyetemistákon kívül. Regényt viszont – kortárs magyar regényt is – ma is sokan olvasnak. S ezeknek a regényeknek a lapjai között ott bujkál Jókai is. 

Ott bujkál a mesélőkedvben, a jól felépített regényszerkezetben, de legfőként abban a felismerésben, hogy jó felütés nélkül nincs jó regény.

Bárczi Zsófia, író, irodalomtörténész, egyetemi docens, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem oktatójának gondolatai

(A Magyar Országgyűlés és a Kulturális és Innovációs Minisztérium 2025-öt Jókai Mór-emlékévvé nyilvánította, így tisztelegvén a 200 éve született író előtt. A jublieumhoz kapcsolódva február folyamán (mivel az író ebben a hónapban született) irodalmárok, művészek, művelődésszervezők, kutatók és más szakmák képviselői osztják meg a Jókaival kapcsolatos gondolataikat az Új Szó felületein.)