Zsarolja a szüleit

Az unokám 8 éves, és azzal zsarolja a szüleit, hogy mobiltelefont, számítógépet, s mindenféle drága játékokat vetet velük, azzal az indokkal, hogy mindenkinek van az osztályban, és nem akarja, hogy csúfolják, hogy neki nincs. De ha így folytatódik, milyen felnőtt lesz belőle, ha semmiről nem tud lemondani?

Jelige: Anyagiasság

Csak azt a szülőt lehet zsarolni, aki hagyja magát. A gyereknek lehetnek vágyai, amiket el szeretne érni, ám ha ezek ütköznek a szülő véleményével, nem kell feltétlenül asszisztálnia hozzá. Sőt! Határt kell szabni az olyan dolgoknak, amik szerinte megengedhetetlenek.

A gyerek általában kis dolgokkal kezdi a zsarolást, aztán rájön, hogy egészen jól tudja manipulálni a szüleit, ezért fokozatosan egyre nagyobb és egyre drágább dolgokat követel. Az nagyon jó érv, hogy már mindenkinek van az osztályban, csak nekem nincs, vagy engem röhögnek testületileg, hogy ilyen ócska cuccokban járok. A szülő szíve ezekre a varázsszavakra általában meglágyul, s rohan az üzletbe megvenni a hőn óhajtott dolgot, hogy gyermekében csökkentse a kisebbségi érzést. A gyerek pedig megtanulja, hogy mindent elérhet, ha eléggé kitartóan követelőzik. Sokkal jobb lenne, ha a tanulásban vagy a sportban lenne ennyire kitartó, s olyan eredményeket érne el, aminek hallatán tátva maradna a haverok szája. Sokkal könnyebb viszont olyan dolgokkal kitűnni, amikért elég a szülő fülét rágni, mást neki nem kell tenni értük. Arra kell nevelni a gyereket, hogy a kitűzött céljaiért neki kelljen megharcolnia, bizonyítania, esetleg lemondania valamiről.

A másik veszély sem kisebb az előzőnél: az ugyanis, hogy mások véleménye, ízlése, elképzelése szerint éli az életét. Olyan ruhát visel, mint a többiek, olyan játékokkal játszik, mint a többiek, neki is az kell, ami a többieknek van. Ebben is meg kell találni a mértéket, hogy meddig érdemes követni a csoportmércét, s hol az a pont, ahol meg kell állni, s egy tapodtat se menni tovább. Fiatalok körében, ha olyan csoportnormákat alakítanak ki, hogy csak az tartozhat hozzánk, aki mindenben követ minket, s nincs az egyénnek szabad választási lehetősége, könnyen vezethet félresiklásokhoz, lezülléshez, kábítószerezéshez. Ilyen csoportban a gyerek nem tanulhatja meg, hogy lehet saját véleménye, ami különbözhet a többiekétől, sőt, ezeket a véleményeket meg is kell tudnia védeni. Nem tanulhatja meg, hogy nem kell a másik ember minden gondolatát, véleményét azonnal elfogadnia, mindennel egyetértenie, nem tanulhat meg értelmesen vitatkozni.

Ezért ajánlanám a kis unoka szüleinek, próbálják meg úgy nevelni a gyereküket, hogy az óhajait ne „adjad uram, de máris” alapon teljesítsék, hanem beszélje meg a család a gyerek jelenlétében, hogy ezt most miért nem vesszük meg, miért tartjuk fölöslegesnek, hogy ilyen tárgyat birtokoljon. Azt is meg lehet beszélni, hogy most nem kapod meg, de idővel, ha nagyobb leszel és valóban szükséged lesz rá, akkor majd megvesszük neked. Vagy: megegyeznek, hogy majd megveheti ő saját magának a spórolt pénzéből. Ha kap a gyerek zsebpénzt, nem kell mindent az utolsó fillérig elköltenie, tanuljon meg takarékoskodni egy cél eléréséért. A gyereknek is más lesz a hozzáállása játékaihoz, technikai eszközeihez, ruházatához, ha időnként ezt-azt a saját pénzéből kellett megvennie, s más kellemes dolgokról kellett lemondania azért, hogy most ezt birtokolhassa. Jobban fog rá vigyázni, jobban megkíméli majd, mert tudni fogja, hogy ha újat kérne, annak megszerzése is lemondással járna. Ebül szerzett pénz ebül vész el – tartja a közmondás, s mint minden bölcseletben, ebben is sok az igazság. Akit nem tanítanak meg rá, az nem tanulhatja meg becsülni a mások által előteremtett pénzt. Meséljék el a gyereknek, hogy ezért vagy azért a dologért, hány napot kell ledolgoznia az édesapjának, hogy megvehesse. Vagy mi mindent vehetnének ezért a pénzért, amit most erre költenek. A gyerekben így lassan egy reálisabb kép alakulhat ki az életről, ami elősegítheti őt abban, hogy ne követeljen olyan felesleges dolgokat, amikre talán szüksége sincs, de kell, mert a többieknek már van.

Igaz ugyan, hogy néha nehéz nemet mondani a gyereknek, de ha a szülő látja a veszélyt, akkor nem riad vissza tőle. Ha tudatában van annak, hogy engedékenységével sokat árthat a gyereknek, akkor biztosan könnyebben meggyőzi a saját igazáról.