Vonzó a tanári pálya

A Šafárik Gimnázium Rozsnyón belső differenciált középiskola, ahol szlovák és magyar anyanyelvű diákokat készítenek fel nagy sikerrel a továbbtanulásra.

A differenciálódás a választható és nem kötelező tantárgyak által valósul meg. A tanulók a második évfolyamtól érdeklődési körüknek megfelelő órák közül válogathatnak. Az oktatási intézmény kétnyelvű, szlovák és magyar tagozatú, közös igazgatósággal. A gimnázium magyar igazgatóhelyettesével, Laco Árpáddal beszélgettünk.

„A diákok létszáma átlagosan 400–450 között mozog, és az oktatói-nevelői folyamatot 30 tagú, teljes szakképzettséggel rendelkező tanári kar biztosítja. A gimnázium a legmodernebb számítógépekkel felszerelt szaktantermekkel, 13 ezer kötetes iskolai könyvtárral, tornateremmel, konditeremmel rendelkezik, és kiterjedt testvériskolai kapcsolatokat ápol egri, szerencsi és budapesti gimnáziumokkal. A rendszeres találkozások mellett diákjainknak lehetőséget biztosítunk arra, hogy tanulmányi csereprogramokban vegyenek részt, és a már említett oktatási intézményekben tanuljanak pár hetet-hónapot. Az egri gimnázium diákjaival rendszeresen együtt szervezzük itt Szlovákiában a sítábort, Egerben pedig az úszótanfolyamot” – mondta el lapunknak az igazgatóhelyettes.

Kiváló továbbtanulási arányok

Laco Árpád elmondása szerint diákjai aktívan bekapcsolódnak a szakköri és tudományos diákköri tevékenységekbe, valamint az egyes tantárgyversenyekbe. Végzős diákjaiknak nincs gondjuk a továbbtanulással, mert az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákon 90–95%-os sikerességgel szerepelnek. A rozsnyói magyar gimnazisták elsősorban a komáromi Selye János Egyetemen, valamint a nyitrai Konstantin Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán szeretnének továbbtanulni. Ez azt is mutatja, hogy a végzősök között nagyon kedvelt a pedagógusi pálya, ám sokan tanulnak tovább magyarországi, csehországi egyetemeken is.

A gimnáziumban februárban nyílt napot tartottak, amelyen nemcsak az alapiskolás végzős tanulók és azok szülei, hanem a hetedikes és nyolcadikos tanulók is részt vettek. A fiatalok betekintést nyerhettek a gimnázium diákjainak életébe, a tanítás menetébe, elbeszélgethettek az oktatási intézmény tanáraival és pályaválasztási tanácsadójával. Az előrejelzések szerint 30 jelentkező szeretne a rozsnyói gimnáziumban tanulni, a felvehető diákok száma 34, ezért ahogy azt az igazgatóhelyettes is mondta, nem kizárt, hogy pótfelvételit is szerveznek. A felvételi tantárgyak matematika, szlovák, magyar nyelv és irodalom.

Az oktatási intézményben élénk diákélet folyik, rendszeresen megjelenik a Concordia című suliújság, a tanulók bekapcsolódnak hazai és nemzetközi tanulmányi versenyekbe, projektumokba. Szaniszló Gabriella német szakos tanárnő vezetésével az iskola diákjai részt vesznek az Új Szó és a Deutsche Bank Alfred Herrhausen Alapítványa által szervezett közös versenyen, az Ifjúság – Iskola – Gazdaság programban, melyben a régió értékeivel ismertetik meg a hazai és külföldi olvasókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?