Anyám tyúkja
A tanító néni felolvassa a gyereknek Petőfi Sándor: Anyám tyúkja című költeményét. Mivel nem biztos benne, hogy a nyolcéves gyerekek minden kifejezést megértettek, sorra magyarázza el a „kend, a jószág, a kendermagos” szavak jelentését. Végül a „cseléd” kifejezésre is sor kerül.
VIGYORGÓ

– Tudjátok-e, mit jelent az a szó, hogy „cseléd”? – kérdi a gyerekektől.
Évike jelentkezik, és magabiztosan mondja:
– A cseléd olyan, mint a feleség, csak fizetnek neki a munkájáért.
Történelemkönyv
A papa észreveszi, hogy Pistike történelemkönyvében egy csomó lap át van húzva kék filctollal.
Mondd, fiam – kérdezi –, mit jelentenek ezek az áthúzások? – Hogy azt a részt már megtanultam – feleli Pistike
– Na és azt miért kell jelölni?
– Nehogy még egyszer megtanuljam.
Beszélgetés
Petike első osztályos lett. Egy hét után sírva állít haza:
– Nem megyek többé iskolába – mondja pityeregve.
– Miért? – kérdik a szülei kétségbeesetten.
– Mert olvasni még nem tudok, beszélgetni pedig nem hagynak.
Nyitott száj
A tanító bácsi észreveszi, hogy Pistike tátott szájjal hallgatja őt, és megjegyzi:
– Pistike, nyitva van a szád!
– Tudom tanító bácsi, én hagytam nyitva.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.