Versengő helyett együttműködő közeg kell az agresszió felszámolásához

Az utóbbi években egyre nagyobb gyakorisággal derül fény az iskolai bántalmazások eseteire, olyan eseményekre, amikor a tanulók testileg vagy lelkileg zaklatják valamilyen szempontból gyengébb társaikat.

Ismerkedjünk meg két konkrét esettel, melyek az iskolai agressziómegnyilvánulásokra szolgáltatnak jó példát. Az osztály legerősebb diákja újra és újra két megalázó cselekedetre kényszerítette két nála jóval gyengébb osztálytársát, hogy kössék meg a cipőfűzőjét, és hogy ugassanak, mint a kutyák. A két fiú eleget tett a megalázó utasításoknak, mert féltek az esetleges veréstől. A többiek mindenről tudtak, mégis tétlenül szemlélték a megaláztatást. Egy másik iskolában két fiú azzal terrorizált egy kisebb gyereket, hogy nem engedték ki a mellékhelyiségből, amíg nem énekelt vagy könyörgött nekik. A fiú annyira félt a sorozatos zaklatástól, hogy az órákon nem tudott jó teljesítményt nyújtani. Mivel megtörtént eseményekről van szó, a tanulók személyiségi jogainak védelme érdekében helyén való, ha nem nevezzük meg sem az iskolákat, sem az esetek szereplőit.

A jelenség természetéből adódóan rengeteg bántalmazásos eset titokban marad. Agressziót akárcsak egyszer is elszenvedett gyermekek életük végéig emlékeznek megalázottságukra, újra és újra felidéződik bennük a szörnyű és bénító élmény, melyről aligha szólnak bárkinek is, mert szégyenlik. Az iskolákban tapasztalható sikanériával számos kutatás foglalkozott már. A pszichológusok és egyéb szakemberek a jelenség okai után kutatva egyebek mellett arra is keresték a választ, hogy vajon milyen személyiségjegyekkel és tulajdonságokkal bíró gyerekek válnak leggyakrabban az iskolai zaklatások szenvedő alanyává. A felderített esetek vizsgálása során megállapították, hogy általában azok válnak az iskolatársaik áldozatává, akik kevésbé öntudatosak, lelkileg támaszra szorulnak és elesettek. Az említett lelki jellemzőkön kívül testi adottságok is közrejátszhatnak abban, hogy valakiből áldozat válik. Általában szemüvegesek ezek a diákok, túlsúlyosak, esetleg valamilyen testi fogyatékosságaik vannak. A külső és belső jegyeken kívül kevésbé megmagyarázható okok is eredményezhetik a megkülönböztetést. Az áldozatok sajátságos módon önmagukban hordozzák áldozatvoltukat, amit a támadó agresszor kifinomult érzékkel mintegy ösztönösen is megérez. Az ilyen potenciális áldozat már eleve úgy viselkedik, hogy felhívja magára a figyelmet, például félrevonulásával, lesütött tekintetével. Természetesen a felsorolt tulajdonságok nem kell, hogy feltétlenül az áldozat szerepébe kényszerítsék a diákot. Sokkal inkább csak az esetek előfordulásának gyakoriságát befolyásolják.

Agresszor szinte minden közegben akad. A kötekedő gyerekek agreszszív hajlamait tovább erősítheti a szakmai szempontból nem eléggé felkészült pedagógus is, amikor ahelyett, hogy egy együttműködő osztály kialakítására törekedne, versengő közeg létrejöttét segíti elő. Az egészséges mértékű versengés és az eldurvuló verseny közti határmezsgye olykor észrevétlen. A versenyből vagy győztesként, vagy vesztesként kerül ki a tanuló, és az osztályban kialakul egy erőszakosságon alapuló hierarchia. Éppen ezért különösen fontos a környezet folytonos ébersége, hogy a jelentkező agresszió már csírájában elfojtható legyen. Ha mégis megtörténik a baj, fontos, hogy a bántalmazott gyerek beszámoljon az őt ért sérelmekről. Míg csupán suttognak az esetről, de az ügy lényegében felderítetlen marad, az agreszszor tovább folytathatja, sőt egyre nagyobb intenzitással társai sikanírozását.

Miután azonban fény derül az iskolai zaklatásra, újabb problémával találjuk magunkat szemközt. Az agresszort ugyanis sok esetben meg kell védeni a bántalmazott gyerek szüleinek önbíráskodásától. A probléma megoldása tehát kellő körültekintést igényel mind a pedagógusok, mind a pszichológusok részéről. (ervé)