Véleményezésen a magyariskola-program

Komárom. Magyarországon vita zajlik a határon túli magyarok támogatásának formáiról. Az az általános tapasztalat ugyanis, hogy a sokcsatornás, különböző alapítványokon keresztül történő segítségnyújtás nem éppen a leghatékonyabb módja a pénzfelhasználásnak, és nem mindig éri el célját. Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány titkára egy tanulmányt dolgozott ki a határon túli magyarok oktatási támogatásának jövőbeni lehetséges formáiról. A „magyariskola-program” munkacímet viselő tanulmányt a közelmúltban véleményezésre megkapta több, határon túli közéleti személy, pedagógus. Köztük van Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója is, aki lapunkkal is megosztotta észrevételeit.

„A tanulmány először is azt próbálja megfogalmazni, hogy mi is a feladatuk a kisebbségi iskoláknak: egyrészt a munkaerőpiacra való felkészítés, másrészt pedig a magyar identitás megőrzése. Ebből a két alapelvből kell kiindulni – fejtegette. – A szerző ugyanakkor felveti a kérdést, hogy érvényes-e még a szülőföldön maradás doktrínája, helyette ugyanis inkább az élhetőbb szülőföld támogatásának elvét kellene érvényesíteni. El kell fogadni, hogy fiataljaink a jobb megélhetés reményében bizonyos ideig külföldön tanulnak és keresnek munkát. A gazdasági-társadalmi körülmények javításával viszont el kell érni, hogy aztán visszatérjenek, és a külföldön összegyűjtött tőkéjüket itthon fektessék be. Ehhez viszont a határ menti gazdasági kapcsolatok élénkítésével Magyarország is hozzájárulhat.”

Csete Örs megfogalmazza továbbá, hogy a szórványban élő magyar gyerekeket össze kell gyűjteni egy-egy központi intézménybe, óvodába, iskolába, a középfokú oktatást pedig tömbösíteni kell. „Ez érzékeny pontja az itteni közösségeknek, hiszen valamennyi település ragaszkodik iskolájához, az egyre csökkenő gyereklétszámok azonban előbb-utóbb mindenképpen szükségessé teszik ezeket a nem éppen népszerű intézkedé-seket – magyarázta Andruskó. – Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, 10 év múlva a mostanihoz képest 35-40 százalékkal kevesebb lesz a kilencedikes tanuló.” A szerző rámutat továbbá, hogy a határon túlra irányuló támogatásoknak politikamentesnek kell lenniük, hogy az egyes kormányváltások ne befolyásolhassák azt. Véleménye szerint erősíteni kell a magyar–magyar diák és oktatói kapcsolatrendszert is, ösztönözve a testvériskolai kapcsolatok létrejöttét. Végezetül leszögezi, hogy először a támogatási rendszer tartalmi koncepcióját, egységes módját kell lefektetni, és ehhez kell rendelni a forrásokat, lehetőleg törvényi formában.

„A tanulmányban megfogalmazottakkal alapjában véve egyet tudok érteni – mondta Andruskó. – Olyan problémákat vet fel, amelyek elől nem térhetünk ki, és ha egyik-másik megoldása fájdalmas lépéseket is von magával, elodázásuk még súlyosabb következményekkel járhat.”