Végleg feloszlott az Illés

Totálisan megtelt a Nagyszínpad előtti tér a Sziget Fesztiválon a tegnapelőtti Illés-koncerten. A jelenlevők és a zenekar tagjai szívesen vennék, ha a sajtó százezres nagyságrendű tömegről számolna be, de Gerendai Károly, a Sziget főszervezője elmondta: a szigetrész befogadóképessége 50 ezer fős. Tény, a koncert hallgatósága mozdulni is alig tudott.

Semmi politika! Ismerve a zenekar történetét, különösen fontos ezt megjegyezni. Mármint azt, hogy az Illés ismert szónokai ezúttal semmilyen megnyilvánulást nem tettek a színpadról. Csak a zenéé és a közönségé voltak, ideológiát nem fogalmaztak meg. Meglehet, ez volt a feltétele közös szereplésüknek, hiszen köztudott: Bródy János és Szörényi Levente nézetei a rendszerváltozás után szétváltak. Az Illés fénykorában a legismertebb dalszövegekben sokan a rendszer kritizálását vélték felfedezni. Valami lehetett benne, mert a zenekart hosszú időre be is tiltották.

Feloldódtak a generációs különbségek

A koncert pontban kilenckor kezdődött, bár már hét órakor is ezrek gyülekeztek a színpadnál. Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Bródy János, Illés Lajos és Szörényi Örs ugyan csak a hangolás kedvéért játszott el ekkor néhány akkordot, ám a folyamatosan gyarapodó közönség már ekkor ovációban tört ki. Túlzónak tűnhetnek e szavak, és az egyesek által gagyizenekarnak tartott tinibálvány fiúcsapatok fellépéseiről készült tudósítások hangulatára emlékeztethetnek, mégsem azok. A korosztályok tekintetében vegyes összetételű hallgatóságban feloldódtak a generációs különbségek, holott nyilvánvalóan mindenkinek mást jelent a zenekar. Sokan csupán a minőségi zene miatt jöttek el, mások ifjúkorukra emlékeztek, megint mások magyar zászlót lobogtattak. Idősek és fiatalok együtt énekelték a dalszövegeket.

Minden élőben ment

A koncert első számát felvételről játszották. Az elhunyt Pásztory Zoltán tiszteletére eközben Szörényi Örs még nem foglalta el helyét a dobfelszerelés mögött. Pásztory hangszere ott állt üresen, miközben az együttes másik négy tagja játékot imitált. Ezután playbackről szó sem lehetett, minden élőben ment. Elhangzott a Sárga rózsa, a Miért hagytuk, hogy így legyen és a Ne gondold, hogy tied a világ is. Az Illés utolsó fellépése 11 órakor befejeződött. A törvények nem engedik, hogy a Szigetről ennél később is hangok szűrődjenek ki a közeli lakott területre. A fellépés után Szörényi Levente elmondta: a mítosz tovább él... (stop.hu, kk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?