Várunk egy komoly befektetőre?

Időnek kell eltelni, hogy mozgalmas, eseményekben bővelkedő múltunk emlékei, a megőrzésükre való igény ismét erős gyökereket verjen tudatunkban. Roppant kevés emlékünk maradt meg, nem lenne jó, ha még ez a kevéske emlék is eltűnne.

Feltevődik a kérdés, hogy mitől válik egy épület műemlékké? Ezek mindenképp olyan objektumok, amelyek egy település múltjára emlékeztetnek, és jelenére is hatással vannak. Galántának például a városi parkban található neogótikus kastély szinte jelképévé, sőt címerének elhagyhatatlan elemévé vált. E monumentális „emlékmű” múltjáról, jelenéről és jövőjéről faggattuk Pekarovics Györgyöt, az iskolaügyi, kulturális és sportosztályról.

Mikor kezdődtek meg a felújítással kapcsolatos munkálatok?

Már a 90-es évek óta folynak a munkálatok, amiket ugyan pénzhiány miatt le kellett állítani, de sikerült beépíteni többek között a tetőteret, ezzel nőtt az objektum területeinek felhasználhatósága. Statikailag a boltíveket megerősítették és falait szigetelték a talajnedvességtől.

Ki állta, ill. állja a költségeket?

Eleinte az állam finanszírozta a javításokat, a rendszerváltás után pedig tulajdonjoga a városra szállt. Azóta minden évben ellenőrzik az épületet, s igyekeznek kiküszöbölni a hibákat. Évente megjavítják a tetőt, csatornákat, és az ablakokat.

Mindezidáig milyen célokra használták az építményt?

Az eredetileg reneszánsz erődítmény, miután elnyerte jelenlegi alakját, az elmúlt évtizedekben múzeumként is funkcionált, majd a kiállító termeket hivatalok váltották fel. Az objektum őrzött, védett és biztosított a természeti és egyéb külső káros hatások ellen. Jelenleg kihasználatlan, üres.

A renoválásnál milyen ötletek merülhetnek fel?

Természetesen bármilyen ajánlat felé nyitottak vagyunk. A legideálisabb a kongresszus-központ létrehozása lett volna.

Fel tudna sorolni néhány feltételt?

A vétel után egy éven belül meg kell kezdeni a felújítást, amit 3-4 éven belül be is kell fejezni. A legfőbb kritérium mégis az eredeti anyagok használata (fa, kő), hogy a kastély megőrizhesse formáját és jellegét. Persze nem zárjuk ki a hozzáépítés lehetőségét sem. A bontások viszont nem minden esetben engedélyezettek. Mint tudjuk, a hirdetés az építmény eladásáról már az interneten is olvasható.

Sok vevő jelentkezett már?

Gyakran kapunk ajánlatokat, még külföldről is, de várunk egy komoly befektetőre. Nem tudhatjuk, mikor érkezik egy reális ajánlat. A vevőnek megkönnyíti a dolgát, hogy az objektum be van mérve, sőt a szükséges archeológiai és történelmi és építészeti feltárásokat is végrehejtották. Továbbá fel van becsülve az értéke, de az ár megegyezés alapján módosítható.

Gazdaságilag milyen hatással lenne a városra az épület forgalomba helyezése?

Mindenképpen fellendítené a régió gazdaságát, új munkalehetőségekkel szolgálna, ezáltal csökkenne a munkanélküliség aránya, vagyis mindenképpen pozitív hatást gyakorolna. Reméljük, Galánta büszkesége mihamarabb olyan gazdára talál, aki valami hasznosat hoz belőle létre az utókor számára.

(A szerzők a galántai Kodály Zoltán Magyar Tannyelvű Gimnázium hetedikes tanulói.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?