Uniós tábor Erdélyben

Az erdélyi Szilágycseh városa rendezte meg július 10. és 20. között azt a nemzetközi csereprogramot, mely idén a „nemzeti kissebségek Európában” tematikával foglalkozott. Az Európai Bizottság által finanszírozott projekt hivatalos és kommunikációs nyelve az angol volt.

Az erdélyi Szilágycseh városa rendezte meg július 10. és 20. között azt a nemzetközi csereprogramot, mely idén a „nemzeti kissebségek Európában” tematikával foglalkozott. Az Európai Bizottság által finanszírozott projekt hivatalos és kommunikációs nyelve az angol volt. A rendezvénynek otthont adó tövisháti városka a mi táborunkkal párhuzamosan rendezte az immár hagyományos 4. Zsibai Nemzetközi Tánctábort és 5. Színjátszó és Versmondó Tábort is. Az uniós tábor programját délelőtti kiscsoportos és délutáni nagycsoportos foglalkozások alkották. A csoportok néptánc, mozgás, kommunikáció (rádió és újságírás), multimédia (fényképezés és videózás), valamint kézművesség terén nyújtottak képzést a 40 fiatalnak. Délután pedig előadásokat hallgattunk az EU-ról, a szexuális diszkriminációról, a kábítószerek hatásairól.

A tábor fő témáját, a nemzeti kisebbségek Európában, a részt vevő nemzetek sajátosságai, kultúrájuk kulönbségei és kisebbségeik helyzete által közelítettük meg. Egy-egy napon különböző ország tartott részletes bemutatót, aznap a rá jellemző ételeket szolgálták fel. A jókedv és szórakozás mellett a munkacsoportok komoly munkát vittek véghez. A tábor zárásakor a tánccsoport bemutatót tartott szilágysági táncokból, miközben a kézművesek dísztárgyait, a multimédiások hang- és képdokumentumait, valamint a kommunikációsok tábori újságját már közben is megnézhettük. Jól szórakoztunk, sokat tanultunk a táborban, s köszönjünk a vezetőinknek is, hogy lehetőséget biztosítottak arra, hogy eljussunk Erdélybe. (P)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?