Új szakokat indítanak

Dunaszerdahely. Mind a szakközépiskolai, mind a szakmunkásképző részlegen új szakokkal várják a diákokat a 2006/2007-es tanévben a Szabó Gyula utcai Egyesített Középiskolában.

Dunaszerdahely. Mind a szakközépiskolai, mind a szakmunkásképző részlegen új szakokkal várják a diákokat a 2006/2007-es tanévben a Szabó Gyula utcai Egyesített Középiskolában. Az országban csak ebben a középfokú tanintézményben lehet vegyipari technikus – életkörnyezet védelme és alakítása tárgyakat magyar nyelven tanulni, idén lesznek először végzősök ezen a szakon. Ehhez hasonló felépítésű, azaz négyéves, érettségivel és szakmunkáslevéllel végződő tanulmányi szak még a fa- és bútoripari technikusi is.

„Megpróbálunk alkalmazkodni a kor követelményeihez, és olyan tárgyakat bevezetni, melyekkel aztán el lehet helyezkedni. Állandóan figyeljük a munkapiacot, és új gyakorlati helyeket keresünk, akár külföldön is” – nyilatkozta Molnár Ilona igazgatónő. Hároméves és szakmunkáslevéllel végződik a kalapkészítő és kirakatrendező szak is, sok más, általánosabb képzés mellett (varrás, autószerelő, asztalos, fodrász, villamosműszerész). A szakközépiskolai részlegen, mely négyéves, érettségivel végződő képzést jelent, három szakra lehet jelentkezni majd: divattervezés, műszaki és informatikai szolgáltatások a gépiparban és az elektrotechnikában.

Jelenleg csaknem hétszáz diákot oktatnak az Egyesített Középiskolában. Egyedüli problémájuk az örökös helyhiány, ugyanis saját épületükön kívül kénytelenek más helyeken is osztályokat bérelni. Ez azonban nem befolyásolta tavalyi eredményeiket, hiszen 168 középiskola közül a 16. helyen végeztek az angol nyelvi érettségi vizsgákon, és minden végzős diákjuk bejutott valamelyik egyetemre. (jom)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?