Új nyelvi értelmezések

MISAD KATALIN

A Halotti Beszéd és Könyörgés a magyar nyelv és egyben a finnugor nyelvcsalád legrégibb fennmaradt szövegemléke. 1195 körül másolták be egy magyar nyelvű liturgikus könyvbe, az úgynevezett Pray-kódexbe, amely Pray György történetíróról kapta a nevét, aki 1770-ben először ismertette a nyelvemléket, illetve közölt belőle rövid részletet.

Az előadás bevezető részében A. Molnár Ferenc utalt a nyelvemlék gazdag szakirodalmára, s hangsúlyozta, hogy a Halotti Beszéd nyelvi, irodalmi, egyháztörténeti jelentőségén túl a magyar kultúrának is az egyik szimbolikus darabja, melyet a magyar irodalom, képző- és zeneművészet számos alkotása feldolgozott. A szövegemlék értelmezése, valamint az olvasat kérdése éppen ezért nemcsak az anyaország és a szomszédos országok, hanem a diaszpóra magyarsága, sőt a nyelvünk és kultúránk iránt érdeklődő külföldiek figyelmére is számot tarthat.

Az előadó a továbbiakban bemutatta a nyelvemlék betűhű szövegét, s felhívta a figyelmet a legfeltűnőbb jellegzetességekre: a latinhoz hasonlóan magyar szövegben ekkor még nem jelölték a magánhangzók hosszúságát, az összeolvadást okozó mássalhangzó-kapcsolatokat általában a kiejtés szerint írták le, s maga az egész írásmód sem egyezett mindenben a maival, ez utóbbi hosszú fejlődés során alakult ki. A betű szerinti szöveg után A. Molnár ennek a feltehető korabeli olvasatát szemléltette, miközben rámutatott, hogy egyes szavak kiejtése időközben megváltozott, illetve hogy bizonyos, napjainkban érvényes hangtani, kiejtési szabályok nyomát hiába keressük a nyelvemlékben, ezek akkor még nem alakultak ki. Például a -ben és a -nek rag a nyelvemlékben még egyalakú volt, vagyis nem illeszkedett (lásd milosztben = kegyelemben, mugánek = magának), néhány más testesebb rag pedig még inkább névutói helyzetben állt: a belí-ből csak később fejlődött ki a -ba, -be (pl. nyugulmábelí = nyugalmába).

Érdekes kommentárokat fűzött az előadó a Halotti Beszéd tartalmának mai magyar nyelven való visszaadásához is. Elismerte, hogy a nyelvtörténeti kutatások e téren nem mindig egyeznek, de úgy gondolja, vizsgálódásai során a mindeddig vitatott szavakra, kifejezésekre sikerült megfelelő vagy valószínű megoldást találnia, illetve korábbi jó, de nem bizonyított feltevéseket kellő példaanyaggal és érveléssel alátámasztania. Néhány példa a sok közül: a szemléleti anyag halálnek és pukulnek szerkezetében a pukul (= pokol) szót ’alvilág’ jelentésben értelmezi, mely a halál szó jelentéstartalmát erősíti, lényegében annak a szinonimája. Új értelmet kapott a nyelvemlék sokszor megkérdőjelezett unuttei kifejezése is: A. Molnár azt feltételezi, hogy az unuttei alak hibás másolással kerülhetett a szövegbe (az alacsonyan írt tt és az n összetévesztése többször is előfordul régi forrásokban), mégpedig az ununei (= önönei) ’övéi’ helyett. Kiderült továbbá, hogy a régi magyar nyelvben az asszony szó jelentése ’úrnő, fejedelemnő, királynő’ volt, illetve hogy az Árpád-korban az Istenen kívül úrnak csak igen magas rangú férfit szólítottak: a királyt, a trónörököst, valamint a királyi család férfitagjait.

A. Molnár Ferenc tartalmas kifejtését újabb Mesterkurzus-előadások követik: ebben az évben vendégünk lesz még Antal Anna tolmács, Fenyvesi Anna nyelvész és Földényi F. László esztéta.