Túlterheltek a diákjaink

A középiskolások 15–20%-ában depresszív tünetképződés mutatható ki, a gyengébb tanuló nemritkán 3-4 órát tanul otthon és a számonkérésnél még így is gyengén teljesít, olvasható a Katedra legfrissebb számában, mely kiemelt teret szentel a tanulók iskolai túlterheltségének, és annak következményeinek.

A középiskolások 15–20%-ában depresszív tünetképződés mutatható ki, a gyengébb tanuló nemritkán 3-4 órát tanul otthon és a számonkérésnél még így is gyengén teljesít, olvasható a Katedra legfrissebb számában, mely kiemelt teret szentel a tanulók iskolai túlterheltségének, és annak következményeinek. Nagy Attila szerkesztő tollából az Oktatásügy – határon innen és túl címmel összefoglaló olvasható a nemrégiben megrendezett XIV. Katedra Napok eseményeiről. A folyóirat interjút közöl az olvasói szavazatok alapján Pedagógus Díjban részesített Hégli Marianna párkányi óvónővel. Stredl Terézia a hatékony tanulással kapcsolatban szolgál hasznos tanácsokkal. A neves pszichológus emellett folytatja az előző számban megkezdett, az érzelmi intelligenciáról és nevelésről szóló sorozatát is. Vojtek Sándor egyetemi oktató Túlterhelt diákok a magyarórán című írásában nehezményezi, hogy tanulóink a PISA-felmérés során napvilágot látott gyenge eredményei ellenére sem indult meg az intenzív munka az anyanyelvoktatás megváltoztatására. A lap Eleink rovatában Csáky Károly Homokay Pálra, a selmeci Magyar Literatúrai Társaság alapítójára emlékezik. Ág Tibor Kodály Zoltán első népdalgyűjtő útját idézi fel. Jó szokásához híven a folyóirat tartalmaz művelődéstörténeti posztert, felhívásokat, programajánlókat is. (-cz-e)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?