Túl korai még a diszkózás

A lányom 14 éves, és szeretne diszkóba járni. Szerintem ez még túl korai, ám azt mondja, az osztálytársai is elmennek szórakozni. Féltem, nehogy rossz társaságba keveredjen.

A lányom 14 éves, és szeretne diszkóba járni. Szerintem ez még túl korai, ám azt mondja, az osztálytársai is elmennek szórakozni. Féltem, nehogy rossz társaságba keveredjen. Mit tanácsol, mivel győzzem meg, hogy a diszkó még nem neki való?

Jelige: Diszkó

Ha 14 éves a lánya, akkor még az alapiskola rendszabálya vonatkozik rá, mely szerint késő este felnőtt felügyelete nélkül nem tartózkodhat az utcán. Ez meg is oldaná a problémáját. Ám tudom, a gyerekek mindig a másik gyerek szabadságával példálóznak, azzal, hogy másnak mi mindent megengednek a szülei, másokat nem féltenek, nem üldöznek a felügyeletükkel.

Mivel ez egy olyan probléma, amely nem csak önt érint, és az iskolának is van beleszólása, jó lenne, ha szülői értekezleten megbeszélnék, a többi szülő miért nem lép közbe, s engedi csemetéjét hajnalok hajnalán az utcán csatangolni. Lehet, merő tudatlanságból teszik, azt gondolják, ennek így kell lenni, elvégre a gyerek azt mondja otthon, hogy a többieket mind elengedik, csak neki kell folyton otthon ücsörögnie. A szülő ilyenkor magába száll, lelkiismeret-furdalása lesz amiatt, hogy korlátozza gyermekét, nem biztosít neki elegendő szórakozást, nem engedi más fiatalok társaságába. Közben fogalma sincs, hogy az a hely, ahová csemetéje szórakozni jár, milyen kikapcsolódási lehetőségeket kínál. S arra sem veszi a fáradságot, hogy a többi szülővel egyeztessen: valóban szabad utat kapnak, vagy csak meglógnak otthonról. Az is lehet, hogy annak a gyereknek a szülője nem is tudja, mikor jár haza a gyermeke, meddig marad el otthonról, kivel, hol és hogy tölti az éjszakát.

Járjon utána, tudja meg, milyen is az a diszkó, amely a lányát anynyira vonzza, ahová járni szeretne. Kik járnak oda, meddig tartanak nyitva, mit fogyasztanak az odalátogatók. Ha nem hajnalig tartanak az összejövetelek, és tényleg a lánya korosztálya számára tartják fenn a diszkót felnőttek felügyeletével, akkor megengedheti neki, hogy diszkóba járjon. Ám ha a létesítmény és a szolgáltatások nem felelnek meg a fent említett követelményeknek, akkor üljön le szépen a lányával és beszéljék meg a dolgokat. Adjon neki szót, hogy elmondhassa, mit is vár el egy ilyen szórakozóhelytől. Mondja el a félelmeit, szorongásait, miért nem szeretné, ha oda járna, s nem utolsósorban figyelmeztesse az iskolai rendszabályokra, melyeket köteles betartani, amíg iskolába jár.

Ne hatódjon meg olyan szövegtől, hogy mások mit engednek meg a gyereküknek. Magyarázza meg a lányának, hogy a nagy engedékenységnek is vannak árnyoldalai, s nem biztos, hogy aki 14 évesen kezdi a diszkózást, annak lesz jobb és könnyebb az élete pár év múlva is. Érzékeny korban van a lánya, már szeretne felnőttként viselkedni, ám gondolkodása még mindig gyerekes, hisz mindenben csak a saját hasznát keresi, élettapasztalata még alig van, s ezért döntései is csak a mának szólnak. Most akarja jól érezni magát, most szeretne szórakozni, úgy érzi, hogy most van itt az igazi nagy bulik ideje. Úgy kell a határokat felállítani, hogy azokon belül szabadnak érezhesse magát, de azt is érezze, hogy biztonságot nyújtanak neki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?