Túl felnőttesen viselkedik

A kisfiam 13 éves, sikeresen zenél, ám amiatt aggódom, hogy alig van gyerekkora. Nagyon felnőttesen beszél, viselkedik. Lehet, ez később visszaüt majd? Jelige: Koravén

Minden gyerek egyéni tempóban fejlődik. Bár léteznek statisztikák, amik arra mutatnak rá, hogy a gyerekek zöme ilyen és ilyen idős korban hogyan viselkedik, milyen fejlettségi szinten áll, mik a jellemzői, de nemcsak kilóban és centiméterben térnek el egymástól, hanem sok minden másban is. Nem biztos, hogy mindenben az átlag lenne a legjobb. Attól, hogy a gyerekek zöme 13 éves korban másképpen viselkedik, más az érdeklődési körük, esetleg több barátjuk van, mint az ön fiának, még nem jelenti azt, hogy az ön fia vakvágányra került.

Tisztelje gyermeke tehetségét, s ha ő a zenéhez érez vonzalmat, biztosítson neki lehetőséget a zenéléshez. Nyilván gyorsabban fejlődik, mint a korosztálya, ha az idősebbek társaságában érzi jól magát. Arra nem kényszerítheti, hogy az ő szemében bugyuta játékokat játsszon, ha ő úgy érzi, ebből már rég kinőtt. Ne legyen az a célja, hogy mindenáron az ő korosztálya érdeklődési körébe gyömöszölje be, mert a többiek most éppen ezt játsszák. Egy gyereknek sem áll módjában mindent megélni, végigélni, amit a tarka világ felkínál. Az életnek csupán egy cikke a miénk. Nem lehetünk ott mindenütt, nem élhetünk át mindent, nem barátkozhatunk mindenkivel. Ebbe is bele kell törődni, hogy nem minden lehetőség a miénk.

Az érdeklődési körökkel is úgy vagyunk, mint az ételekkel. Van köztük kedvenc, amit szívesen fogyasztunk, van, amit megeszünk, de csak azért, mert éppen ez van, van, amit kimondottan nem szeretünk, s vannak olyanok is, amitől felfordul a gyomrunk, képtelenek vagyunk megenni. A fia is döntött a zene mellett, ennek szentel több időt a többi hobbi rovására, vagy annak a rovására, hogy nem találkozik a saját korosztályával, s nem az ő társaságukban üti el az időt. Jó lenne, ha utánanézne, az osztálytársai nem tartják-e csodabogárnak, hogy tőlük elzárkózik, komolyabb témák érdeklik, mint őket. Az is lehet ugyanis, inkább a többiek ludasak abban, hogy nem velük tölti a szabad idejét, lehet, kinevették, mert komolyan foglalkozik valamivel. Ebben a korban még kevés gyereknek van határozott elképzelése saját jövőjét illetően, és gyakran válogatják még a hobbijukat is. Hol ez tetszik, hol annak van sikere náluk. Általában kevés bennük a kitartás, s mivel kíváncsiak az életre, próbálnak több mindent kipróbálni.

A fia tartozhat azon kevesek közé, akik korán megérezték, mi is a hivatásuk. Gondoljon a négyéves Csajkovszkijra, aki azt mondta az anyukájának, hogy ott dübörög a zene a fejében. Vagy Mozartra, aki alig tudott írni, de már lekottázta a zenét, amit a templomban hallott. Ez sokunk számára felnőtt fejjel is elvégezhetetlen feladatnak tűnik, de mint látjuk, éltek olyanok is e föld színén, akik ezt meg tudták tenni. Biztos vagyok benne, hogy napjainkban is sok tehetséges ember él e sárgolyón. Különcségüket nem megmosolyogni kell, nem azon kell fáradozni, hogyan is lehetne beterelni őket az átlagos emberek népes táborába, hanem biztosítsunk inkább teret és lehetőséget a kibontakoztatásukhoz.

Nagyon szürke, komor lenne a világ, ha csak átlagos képességű emberek laknának benne. Örüljünk annak, ha rálelünk egy-egy tehetségre. S ha az történetesen a saját házunkban található, s nem másról, mint a saját gyerekünkről van szó, akkor tegyünk meg mindent azért, hogy könnyebb legyen az útja a sikerek felé. Ha úgy gondolja, hogy egyedül képtelen megállapítani, hogy most tehetséges gyerekről van-e szó, vagy csak különcről, vigye el gyermekét pszichológushoz, az majd segít kibogozni a problémát. Dr. Hadas Katalin pszichológus