Másodszor rendezték meg a szenci Szenczi Molnár Albert Alapiskolában a tudomány hetét, melynek fő rendezvénye a regionális természettudományi diákkonferencia volt a Pozsonyi kerület magyar tannyelvű alapiskolái számára.A biológiaismereti diákkonferenciánk célja az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a
Tudomány hete a szenci suliban
Másodszor rendezték meg a szenci Szenczi Molnár Albert Alapiskolában a tudomány hetét, melynek fő rendezvénye a regionális természettudományi diákkonferencia volt a Pozsonyi kerület magyar tannyelvű alapiskolái számára.
A biológiaismereti diákkonferenciánk célja az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a tudományok magyar nyelven való művelésére a Pozsonyi kerület valamennyi magyar tanítási nyelvű alapiskolájában.
A felső tagozatosoknak egy otthon elkészített PowerPoint formátumú előadást kellett készíteniük szabadon választott biológiai témában, amelyet a konferencia bizottsága előtt mutattak be.
A diákkonferencián Gunár Frederika és Ladwein Dániel az emésztőrendszer betegségeiről adott elő, Jakubáč Erik a közönséges szarkával ismertette meg a hallgatóságot, Oravec Dávid pedig a törpenyúltenyésztésről tartott előadást. Porubská Andrea az erdőháti sétáról, Sándor Áron a westernlovaglásról tartott előadást. Straňák Emma Édesek és mostohák című előadásával zárult a konferencia.
A négytagú bizottság elnöke Mészáros Alajos professzor volt, aki szerint nagyon fontosak a hasonló kezdeményezések, mert elősegítik a természettudomány iránti érdeklődés elmélyülését. A bizottság tagjai Dr. Fedorová Janka, Miklós Péter és Hamerlik László mérnök voltak. A bizottság többéves tudományos tapasztalatával, értékes tanácsaival egészítette ki és értékelte diákjaink munkáját, előadását.
Egyelőre a biológiai szekció működik, ám a tervek közt szerepel más szekciók életre hívása is. Az érdekes előadásokat igényesen előkészített videós prezentációk kísérték.
A tanulók ügyesek voltak, ez a gyakorlat sokat megtanít velük, hogyan is kell előkészíteni és lebonyolítani egy tudományos értekezést, illetve előkészületként szolgált a biológiai olimpiához és a TUDOK-hoz. A tudomány hete fizikabemutatóval és paleontológiai előadással egészült ki, továbbá nagy élményt nyújtott a magyar nyelvű mobilplanetárium is.
Párkány Antónia mérnök
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.