Tombolóóra kellene a gyereknek

A pedagógusszakma egyebek mellett attól különleges, hogy munka közben számtalan olyan nevelési szituáció adódik, amelyek megoldása nem tűr halasztást, azonnal kell beavatkozni. Nincs lehetőség előtanulmányokra, tanácskozásra, de még a konkrét eset tisztázására sem. Mindezek ellenére mégis a lehető legjobb megoldást kell megtalálni. Ilyen speciális helyzet lehet, ha a gyerek egészségét és épségét veszélyeztető vagy személyét megalázó agressziót kell megfékezni...

Mint tudjuk, a fokozottan agresszív tanulói magatartás az iskolán kívüli világ változásaival áll összefüggésben.

Az iskola természeténél fogva nyitott rendszer, ezért leképezi a makrotársadalom világát. Ahogyan az iskolát körülvevő szűkebb és tágabb környezetben eldurvulnak az emberi kapcsolatok, úgy az iskolában is. Az iskolai személyközi kapcsolatok kedvezőtlen változását mutatja, hogy egy korábbi állapothoz képest gyakrabban fordul elő a gyerek megalázása a társak részéről. Ez többször fizikai kényszerek alkalmazásával végrehajtott sérelem, olyan módszerekkel, amelyeket a jó ízlés nem enged leírni. Sajnálatosan eldurvul a két nem kapcsolata is. Mindennapos kommunikációs technikáik közé tartozik egymás verése, rugdalása. A lányok sok esetben átveszik a fiúktól a trágár beszédstílust. A fizikai agresszió többsége rejtve marad, de a nyilvánosságra került esetek száma is igen nagy. Egy-egy feltárt eset arra enged következtetni, hogy növekszik a tanulók közötti kényszerű személyi függőség, az élősdiség. Már az iskolában is akad olyan tehetős tanuló, aki testőröket alkalmaz, akik szükség esetén megvédik, utasításait teljesítik.

A valóságos élethelyzetek arról szólnak, hogy az erősebb keresztülviszi akaratát a gyöngék igazsága ellenében.

A gyerekek által nézett és kedvelt akciófilmek a hideg racionalitás és az erőszak kultuszát népszerűsítik. Mintha a fejlett technikának is az lenne az egyetlen értelme, hogy segítségével hatásosabban lehessen rombolni és ölni. A fiatal korosztályok állítólag igénylik az egységnyi napi brutalitást ahhoz, hogy komfortérzésük legyen, a televíziók pedig tudatosan igyekeznek ezt az igényt kielégíteni.

A diák az iskolában igen jó érzékkel felméri helyzetét, megismeri jogait és kötelességeit. Rövid iskolai pályafutás után már pontosan tudja, hogy számára a tanulói jogot másoknak minden körülmények között biztosítaniuk kell, de ő minden következmény nélkül megszegheti kötelességeit. A diák azt is tudja, hogy a tanár szánni való, hatalom és eszköz nélküli élőlény, ezért a kötelességek megszegéséért kilátásba helyezett retorzióit nem kell komolyan venni. Mit tehet például a tanár az óráján agresszíven viselkedő, személyét semmibe vevő tanulói magatartás ellen? Újra meg újra figyelmezteti, idejének, energiájának, figyelmének jelentős részét egyetlen diákra pazarolja. Ha a figyelmeztetések nem vezetnek eredményre, jelzi az osztályfőnöknek, az igazgatónak, a szülőnek. A jelzések után látszatintézkedések következnek, amelyek legtöbb esetben a tanuló presztízsét növelik, önbizalmát erősítik, s a tanár helyzetét tovább rontják. A tanuló megbizonyosodik arról, hogy a tanár nem képes hatásosan fellépni ellene, ő az erősebb. Ezt a tanárral a továbbiakban minden adódó alkalommal érzékelteti, agresszív magatartását fokozza. Ugyanezt a következtetést a többi gyerek is levonja, a rombolásra hajlamosak aktivitása felerősödik.

A tanórai presztízsküzdelem a tanár-diák viszony alakulásának egyik lényeges terepe. Néha előfordul olyan verbális megnyilvánulás, amikor a diák a tanórán vagy tanórán kívül a tanár jelenlétében trágárságokra ragadtatja magát. Kifejezetten arra kíváncsi, hogy a tanár mit mer lépni vele szemben. Máskor társai körében becsületsértő megjegyzéseket tesz a tanárra, de a felelősségre vonáskor könnyedén letagadja. A tanár szívesen elhiszi a hazugságot, mert így kisebb veszteséggel kerülhet ki az ügyből. A szülő természetesen még hiteles bizonyítás esetén is a gyereknek hisz. A gyerek néha írásban vesz elégtételt vélt vagy valódi sérelméért, az órán levélben minősíti a tanárt, esetleg ugyanezt változatos szószerkezetben kiírja az iskola falára. A nő tanárokkal szemben a fizikai agresszió is előfordul, de ez ma még nem gyakori.

Tapasztalati tények igazolják, hogy a városi gyerekek agresszívabbak, mint a falusiak. E jelenség magyarázata minden valószínűség szerint a városi miliőben keresendő. A városi körülmények nem teszik lehetővé, hogy a fiatalok fölös energiáikat emberpróbáló fizikai munkával vezessék le. A fizikai munka olyan jellemformáló tevékenység, amely semmi mással nem helyettesíthető. Sajnálatos, hogy a fizikai munkát lényegében a mai iskolából már száműzték. A fiatalok ebben az értelemben dologtalan életet élnek, energiáik levezetésére gyakran negatív tevékenységek szolgálnak. Ennek egyik látható jele az oktalan környezetrombolás. A túlméretezett városi iskolákban fokozza az agresszív hajlamot az átlagon felüli egyedsűrűség is. Itt az iskola tanulólétszáma az ezer főt, az osztályok létszáma a harmincöt főt is elérheti. Nyomasztóan sokan vannak a tanteremben, a folyosón, az udvaron.

Részben ezzel áll összefüggésben az iskola belső környezetének a rombolása, egyrészt egy talpalatnyi helyet sem érez senki magáénak, másrészt a felelősség mindig másokra hárítható. A szünetekben vég nélkül vonuló gyerekek gyakran taszigálják és rugdalják egymást. Nagyon sokat segíthet a gyerekeknek a sportolás. Egyes pszichológusok szerint jó lenne az iskolában úgynevezett tombolóórákat tartani, amikor lehetőségük nyílik a kiabálásra, szaladgálásra, amit manapság már a szünetben sem lehet. Sokkal inkább megengedhető a verbális agresszió. De hasznos lehet megengedni azt is, hogy bevágja a gyerek a szobája ajtaját, ha dühös. Nem lenne szabad megbüntetni emiatt. Nem a teljes tiltás a célravezető. (ervé, o)