Tizenhárman együtt a színpadon

Taksony. Tizenhárman álltak egyszerre a színpadon. Egykoron mindannyian a Ghymes együttes tagjai voltak. Némelyikük egy-két évig, van, aki kerek két hosszú évtizedig. Az ott játszott zene azonban mindegyikükben máig él. Első alkalommal tavaly, egy budapesti Fonó-beli előadásra álltak össze ilyen formában a volt Ghymes-tagok, és „Régi mese” néven mesélték el a régi énekeket.

„Amikor másfél évvel ezelőtt karácsonykor Buják Andorral elhatároztuk, hogy megkeressük azokat, akik egykor a Ghymesben zenéltek, a cél az volt, hogy megpróbáljunk egy olyan koncertet összehozni, ami semmi másról nem szól, csak a barátságról és az örömzenélésről – árulta el Pukkai Attila, aki talán a legtovább zenélt a Ghymesben. – Tavaly egy budapesti Fonó-beli fellépésre verbuválódott össze ez a csapat. Azért jöttünk akkor össze, hogy megünnepeljük a Ghymes együttes húszéves születésnapját, amire ezt a tizenhárom embert valahogy elfelejtették meghívni. Úgy gondoltuk, nem várunk a meghívásra, hanem mi így ünnepelünk. Akkor magunk sem hittük volna, hogy ez zeneileg is olyan produkció lesz, ami bárhol és bármikor megállja a helyét.” Megállta.

„Amikor tavaly először álltunk ezzel a baráti társasággal a színpadon, az olyan érzés volt, amit én még soha életemben nem tapasztaltam – osztja meg élményeit Kiss Bernadett, aki nem is igazán volt tagja a Ghymesnek, de állandó vendégként tíz éven keresztül énekelt velük. – Azért jövök szívesen azóta is, mert szeretném ezt az érzést újból és újból átélni, és feltöltődni, s remélem, hogy lesz még ilyen koncert több is.”

Ott volt a mostani taksonyi fellépésen egy volt Ghymes-tag, aki a tavalyi Régi mese előadásokon hiányzott, akkor nem sikerült őt elérni, ugyanis közel két évtizede Svédországban él. „Én ezerkilencszáznyolcvanötben kerültem a Ghymeshez, ráadásul úgy, hogy a népzenéről szinte semmit nem tudtam. – emlékezik vissza a gyógyszerkutatóként Svédországban tevékenykedő Horváth Károly. – Brácsázni nem tudtam, de hamar megtanultam, hiszen azelőtt már több hangszeren játszottam. A Ghymesben ébredtem rá, milyen gyönyörű a népzene, és milyen fontos őrizni a hagyományokat.” Károly 1987 februárjában szökött ki Svédországba. Ott még két évig muzsikált a Parozda nevű erdélyi zenekarral, aztán az is megszűnt.

A furulyán játszó Rusznák Gábort talán többen ismerik a vágsellyei körzeti hivatal elöljárójaként és Nyitra megye képviselőjeként, mint zenészként, pedig tulajdonképpen alapító tagja volt a Ghymesnek. Buják Andor kerek 20 évig volt az együttes tagja. Mostani érzéseiről így beszélt: „A koncertet három-négy hónapos próba előzi meg, amikor kéthetente vagy háromhetente összejöttünk. És szerintem nem is a koncert a kicsúcsosodása ennek a produkciónak, hanem az, ahogyan a próbákon együtt vagyunk, beszélgetünk. Az, hogy a koncert, ahol ugyanúgy játszunk, mint a próbákon, a közönségnek tetszik, az nagyon jó.”

Ahogy Buják Andor mondta, munka és család mellett nehéz ilyen produkciót összehozni, mert húsz évig a zenekar volt előnyben a család előtt, ez most már fordítva van, de ha lesz rá igény, akkor valószínű, hogy megismétlik még a koncertet. A taksonyi koncert közönségének reakcióját látva szinte biztosra vehetjük, hogy nem ez volt a Régi mese utolsó produkciója.