Tanuljunk hatékonyabban!

A szorgalmi időszak októberben még hosszúnak látszik. A hetek azonban egyre rövidebbé válnak, amint az első vizsgák feltűnnek a láthatáron. Van, aki az egész féléves folyamatos tanulás híve, de akad olyan diák is, aki inkább két éjszaka szeretné feldolgozni több száz oldal irodalom anyagát.

Mire érdemes odafigyelni már most, hogy a vizsgaidőszak ne váljon egy rémálommá? A vizsgákra való felkészülés menetéről alapvetően saját tanulási stílusod, egyéni ízlésed ismeretében kell döntened. Gyakorlott egyetemisták tapasztalatai alapján érdemes azonban megfontolni, hogy a megtanult információk rögzítése a számonkérés napja előtt egy nap pihenő beiktatásával és egy jó alvással jelentősen javítható.

A tanulás szervezésének szabadsága a munka önálló megtervezésének kényszerével jár együtt. Az egyetemi, főiskolai tananyag feldolgozását a hallgatóknak önállóan, integrált tanulási módszerek segítségével kell megvalósítaniuk. Egy adott kurzus témájához kapcsolódóan az ismeretekről célszerű már a szemeszter kezdetén tájékozódni, az irodalmi forrásokat módszeresen, jegyzetelve feldolgozni. A legtöbb középiskolában erre nem tanítottak hatékony módszereket. Érdemes kikérni felsőbb éves egyetemisták tanácsait.

A diák sem csak szellemi táplálékkal él. A komfortos mindennapokhoz hozzátartozik a meleg étel, amit az intézményi menzák mellett kisebb vendéglátóhelyeken, büfékben is beszerezhetünk. Ha még eddig nem tettük volna, érdemes kipróbálni szakácstehetségünket is. Kézenfekvőnek látszik, hogy diákként az étkezésre fordított összeg lefaragásával, a „hasukon” szeretnének spórolni az emberek, de ez a gyakorlat különösen a vizsgaidőszakban jelentősen visszavetheti a teljesítményt! Rendszeresség a kulcsszó ebben a kérdésben ugyanúgy, mint a testmozgás esetében. Bár sok felsőoktatási intézmény órakeretében kötelező tanegységként nem szerepel a testnevelés, intézménytől függően azonban fakultatívan választható. Egyszerű és egészséges megoldás kedvenc sportágunkban szerzett jó jeggyel javítani a féléves átlagot!

Minden intézménynek gondoskodnia kell hallgatói testi és lelki egészségének védelméről. Személyes problémákkal, tanrenddel kapcsolatos kérdésekkel az intézményi diáktanácsadó központok szakembereihez vagy a tanulmányi osztályok munkatársaihoz fordulhatnak a hallgatók. (he, f)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?