Gidrafa. Az Infovek projektum keretében négy héten át pedagógusokat oktatnak számítógépes ismeretekre a Bazin környéki településen. A napokban kezdődött felkészítés során a tervek szerint 120 alap- és középiskolai pedagógus ismerkedhet meg a számítógép használatával.
Tanárok és a számítógép
Gidrafa. Az Infovek projektum keretében négy héten át pedagógusokat oktatnak számítógépes ismeretekre a Bazin környéki településen. A napokban kezdődött felkészítés során a tervek szerint 120 alap- és középiskolai pedagógus ismerkedhet meg a számítógép használatával. A Kassa melletti Óruzsin településen már korábban, július 11-én megkezdték 120 pedagógus felkészítését. Nyár végére tehát újabb 240 fővel gyarapodhat azon pedagógusok száma, akik elvégezték az említett, immár ötödik éve megrendezett tanfolyamot. A tanfolyam résztvevői négy hét után számítógép-felhasználói ismereteket igazoló oklevelet kapnak, mely egyben feljogosítja őket arra is, hogy oktatóként segítsék kollégáikat a számítógépes ismeretek elsajátításában. Ennek köszönhetően két éven belül a tervek szerint 83 ezer pedagógus ismerkedhet meg a PC használatával. 1999 és 2003 között 10 ezer pedagógust sikerült felkészíteni. Idén mintegy 900 tanító és tanár jelezte, hogy részt venne a tanfolyamon. Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint az év végéig körülbelül 3500 iskolát látnak el internetcsatlakozással és legalább hat darab számítógéppel. Ennek köszönhetően már idén minden iskolában lesz világhálóra csatlakoztatott PC. Az állam az Infovek projekt megvalósítására idén hozzávetőleg 450 millió koronát költ. Az összegből 155 milliót fordítanak az internetcsatla-kozással járó kiadásokra, 200 milliót a pedagógusok felkészítésére és szoftvervásárlásra, a maradékot pedig a számítógépes vírusok elleni védelemre költik. (t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2017. 05.18.
A határsértés erotikájától a frazémákig
2016. 12.08.
Marad a káosz a párkányi iskola utcában
2009. 03.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.