Tamarát megerőszakolták

Amikor Tamarát barátai egyik este buliba hívták, nem is gondolt arra, hogy kihasználják és megerőszakolják. Pedig ez történt. Az alábbiakban elmondjuk, hogyan küzdött önmagáért, s hogyan állt bosszút támadóin.

„Édesapám tavaly nem abban a városban kapott munkát, ahol addig éltünk, ezért aztán az egész család vele költözött új állomáshelyére. Az új városban új társaságot ismertem meg jómagam is. A lányokkal mindig jól kijöttem, de a fiúkkal nem barátkoztam valami sokat. Ezért egy kicsit meg is lepődtem, amikor Dávid egy szombaton este, olyan tíz óra körül felhívott. Dávidot a suliból ismertem. Felületes ismeretség volt ez. Amikor felhívott, azt kérdezte, volna-e kedvem elmenni hozzá egy buliba; nagyon jó a zene, van némi pia is. Szóval mindenképpen olyan meghívás volt, amit – szerinte – nem utasíthattam vissza. Én egy kicsit vonakodtam, hisz már elég késő volt, de aztán végül mégis beleegyeztem a dologba. A szüleim már aludtak, úgyhogy az ablakon lopakodtam ki az udvarra. Dávid és Márió, a barátja kocsival jött értem.

Mi fáj?

Amikor megérkeztünk, Dávid megkínált valami tömény itallal. Néhány perc múlva rosszullét kerülgetett, szédültem, ezért Dávid elvezetett a szobájáig és javasolta, hogy pihenjek le egy kicsit. Jóindulatúnak és aggódónak tűnt; hozott nekem egy szendvicset és egy pohár vizet is, mondván, hogy ettől majd kijózanodom. Ekkor valószínűleg elájultam, mert hirtelen arra eszméltem, hogy Márió és egy Tihamér nevű fiú suttog mellettem. A következő kép, amire emlékszem, borzalmas volt: Márió rajtam ült és arra kényszerített, hogy közösüljek vele. Odafordult a másik fiúhoz és azt mondta neki: „Nem tehetem ezt egy síró lánnyal.” Arra nem emlékszem, hogy sírtam-e, de iszonyú fájdalmat éreztem a lábam között. Védekezni akartam, de kezem-lábam nem engedelmeskedett, csak azt éreztem, ahogyan belém hatol. Kiáltani akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Nem emlékszem arra, hogy az a másik fiú tett volna bármit is velem, de amikor végre magamhoz tértem, láttam, hogy Márió is éppen a nadrágját kapcsolja. Alig tudtam felkelni, iszonyúan fájt mindenem. Valahogy felöltöztem és kitámolyogtam a szobából. Elindultam a konyha felé. Márió és Tihamér megkérdezte, hogy szükségem van-e fuvarra hazáig, s javasolták, hogy menjek velük, mert később már nem lesz senki, aki elvihet. Sajnos, igazuk volt. Én csak arra tudtam gondolni, hogy miért fáj mindenem ilyen pokolian. Tudtam, hogy valami nagyon nem volt rendben, de nem volt erőm visszaemlékezni arra, hogy mi is történt valójában. Csak arra vágytam, hogy végre otthon legyek.

Mindenki tudta

Tihamér és Márió megálltak útközben egy benzinkúton. Hirtelen úgy éreztem, azonnal el kell mennem a mosdóba. Amikor levetkőztem, láttam, hogy rettenetesen vérzek. Teljesen sokkos állapotba kerültem. A mosdóban papírzsebkendővel úgy-ahogy megtörölgettem magam és visszatámolyogtam a kocsihoz. Már nem voltam részeg, de még mindig iszonyú kimerültséget éreztem.

Mindezek után a házunkig vittek. Még mindig nem voltam vele tisztában, hogy mi is történt valójában. Nem akartam szólni a szüleimnek, mert attól féltem, haragudni fognak, amiért a tudtuk nélkül kiszöktem.

A következő napon felhívott a barátnőm: „Tamara, tudod te egyáltalán, hogy tegnap megerőszakol-tak?“ A fiúk azzal dicsekedtek a suliban, hogy lefeküdtem velük. Amikor a barátnőm ezt meghallotta, azonnal tudta, hogy ez a sztori nem lehet igaz. Amikor odaértem a suliba, mindenki arról beszélt, hogy Márióval és Tihamérral lefeküdtem. Borzalmas volt hallgatni, úgyhogy már asz első óra után elszöktem. Azonban hamarosan elkaptak és elvittek az igazgatónőhöz. Mindent elmondtam neki. Fél óra múltán az anyukám mindent tudott. Eljött a suliba. Minden ízében reszketett. Megöleltem és azt mondtam, minden rendben van. Akkor érkezett meg az apukám is és közösen döntöttünk úgy, hogy feljelentjük a fiúkat, akik ezt tették velem.

Attól a naptól kezdve életem a folytonos bíróságra járásból, kihallgatásokból, rendőrségi meghallgatásokból és egészségügyi vizsgálatokból állt. Az orvosom arra gyanakodott, hogy a buliban az italomba valamilyen kábítószert tettek, de túlságosan későn végezték el az elemzéseket, így semmit sem tudtunk bizonyítani.

Ma már erősebb vagyok

A suliban borzalmas volt. Sokan mondták, hogy csak én tehetek mindenről, hiszen leittam magam. Időnként még mindig hallom, ahogy összesúgnak a hátam mögött a folyosón. Néhány hónap múltán Márió beismerte a nemi erőszakot. 18 hónapig tartó javítóintézeti büntetésre ítélték. Tihamér még mindig szabadlábon van, mert azt állítja, hogy ő nem tett semmit.

Az egész ügy miatt nagyon nehezemre esett a tanulásra összpontosítani. Gyakran megtörténik, hogy ok nélkül kiabálni kezdek, lobbanékony vagyok vagy elszomorodom. Az élet azonban nem áll meg. Megpróbálok normálisan élni, s elfeledni azt, ami velem történt. Ma már van fiúm is, akit szeretek és akiben bízom. Függetlenül attól, hogy milyen borzalmas dolgot éltem meg, azt hiszem, azóta erősebb vagyok. Eleinte azt hittem, mindenről én tehetek, de ma már tudom, hogy a fiúknak azt, amit tettek, semmiképpen sem lett volna szabad megtenniük.” (dl, he)