November 9-én a Kertész István Alapítvány és a Határ Menti Projektek Háza szervezésében rendezték meg a Keresztény/keresztyén – Zsidó Párbeszéd Napját Balassagyarmaton.
Szondys diáklány rajza nyert Balassagyarmaton
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14485257429235_88.jpeg.webp?itok=nm8fUhA4)
November 9-én a Kertész István Alapítvány és a Határ Menti Projektek Háza szervezésében rendezték meg a Keresztény/keresztyén – Zsidó Párbeszéd Napját Balassagyarmaton. E jelentős eseményre iskolánk, az ipolysági Szondy György Gimnázium is meghívót kapott.
Tóth Tibor tanár úr vezetésével 15 szondys diákunk vett részt a balassagyarmati akción. Délelőtt 11 órától Majdán Béla balassagyarmati művelődéstörténész tartottegyórás rendhagyó „tárlatvezetést” az ottani műemlék zsidó temetőben, amelyben 3500 sír található. Az ipolynyéki és a balassagyarmati diákokkal együtt érdeklődve hallgattuk a történész szavait az egykor virágzó zsidó közösségről, amely szinte teljesen elpusztult a holokauszt idején. Délután a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskolában nyitották meg a Keresztény/keresztyén – zsidó temetők című kiállítást, melyen a diákok és felnőttek számára kiírt képzőművészeti pályázat alkotásait mutatták be, egyúttal kiértékelték és jutalmazták a legjobb munkákat. Három diákunk munkáját is beneveztük a pályázatra, ezért izgatottan vártuk a díjátadást. 36 munka közül a Csach Gábor művészettörténész vezette szakmai zsűri harmadikos diákunknak, Farkas Viktóriának az ipolysági zsidó temetőről rajzolt képét találta a legjobbnak. A negyedikes Böjtös Viktória és Híves Natália rajzai az ipolysági keresztény temetőről is jól sikerültek. Gratulálunk! (TT)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.