Szeptember végéig kell választani

Komárom. Szeptember elsején lépett életbe az oktatásügyi minisztérium azon rendelete, amely módosítja az érettségiről szóló 510/2004-es határozatot. A leglényegesebb változás a gimnáziumokat érinti: az eddigi 5 helyett 4 tantárgyból teszi kötelezővé az érettségit.

„A rendelet természetesen nem zárja ki, hogy valaki öt, vagy akár több tantárgyból is érettségizzen, de a szakközépiskolákhoz hasonlóan az idei tanévtől a gimnáziumokban is csupán négy tantárgyból kell kötelezően érettségi vizsgát tenni” – tájékoztatta lapunkat Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója.

A humán tantárgyak lesznek túlsúlyban

Az eddig érvényes rendelet alapján egy vizsgatantárgyat kötelezően a matematika, fizika, kémia, biológia, földrajz és informatika tantárgyak alkotta természettudományi blokkból kellett választania a diáknak. A módosítás ezt a kitételt eltörli. Mivel a magyar tanítási nyelvű gimnáziumokban magyarból, szlovákból és egy idegen nyelvből továbbra is kötelező érettségizni, a módosítást követően könnyen előfordulhat, hogy valaki kizárólag humán tantárgyakból tegyen érettségi vizsgát.

„Én személy szerint nem tartom jónak a természettudományi tárgyak kötelezővé tételének elhagyását, mivel úgy látom, hogy ez még inkább a humán irányzat felé tolja el a gimnáziumok jellegét, főleg a magyar tanítási nyelvűekét – magyarázta Andruskó. – A gimnáziumoknak viszont általános műveltséget nyújtó intézményeknek kellene maradniuk. Mi azt tanácsoljuk majd diákjainknak, hogy minél többen válasszák a természettudományi tárgyak valamelyikét, sőt, aki például orvosi pályára készül, az akár mindkét felvételi tárgyból, azaz fizikából és kémiából is érettségizzen.”

Pozitív változás

A módosítás további lényeges pontja, hogy a szóbeli érettségi vizsga során figyelembe kell venni a négy év tanulmányi eredményeit is. Andruskó szerint ez mindenképpen pozitív változás, mivel előfordulhat, hogy a diák, aki az adott tantárgyból négy éven keresztül jól teljesített, a szóbelin a reá nehezedő stressz vagy más ok miatt roszszul felel. Ilyen esetben az előző évek teljesítményét is figyelembe véve az érettségi jegye nem csupán a pillanatnyi koncentráltságát, teljesítményét tükrözi majd, hanem a négy év munkáját is.

Az idei tanévtől bővül azon tantárgyak száma, amelyből ún. külső központi írásbeli érettségi vizsgát kell tenni. A matematika és az idegen nyelvek mellé így felsorakozik a magyar és a szlovák is, egyelőre azonban még csak főpróbaként, tehát a kapott érdemjegy nem számít majd be a végső értékelésbe. „Számunkra lényeges kérdés, hogy a központi szlovák tesztet miként állítják majd össze az illetékesek, hiszen nem lehet azonos tesztet íratni a magyar és a szlovák tanítási nyelvű iskolákban – mutatott rá Andruskó. – Az eddigi belső írásbelik, azaz a fogalmazások esetében különböző témákat kaptak a magyar és szlovák iskolák, reméljük, ez a központi külső írásbeli érettségi esetében sem lesz másként.” A diákoknak egyébként, az eddigi gyakorlatnak megfelelően, szeptember 30-áig kell bejelenteniük, hogy mely tantárgyakból kívánnak érettségi vizsgát tenni.

Fontos időpontok maturandusoknak

A külső írásbelit az elkövetkező években fokozatosan bevezetik majd az összes tantárgynál. Idén az írásbeli érettségik 2007. március 26-ától április 4-éig tartanak majd. Március 26-án a szlovák belső írásbeli, 27-én a magyar belső írásbeli zajlik, 28-ától pedig a külső központi érettségik, a követező sorrendben: angol, német, matematika, valamint a többi idegen nyelv. A külső próbaírásbelit szlovákból április 3-án, magyarból április 4-én írják a diákok. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?