SZÁZ ILDIKÓ

Novák Mónika, a Czuczor Gergely alapiskola igazgatója, Kecskés Ildikó, az Anton Bernolák Könyvtár igazgatóhelyettese, Berényi Margit, a Csemadok helyi szervezetének elnöke is fellépett a műsorban a gyerekekkel.

Az V. Verszuhatag versmondó maraton gálaműsorának a részvevőiCsuport István felvételeNovák Mónika, a Czuczor Gergely alapiskola igazgatója, Kecskés Ildikó, az Anton Bernolák Könyvtár igazgatóhelyettese, Berényi Margit, a Csemadok helyi szervezetének elnöke is fellépett a műsorban a gyerekekkel. Ezzel nemcsak azt bizonyították, hogy szeretik a szép verseket, hanem követendő példával is jártak az óvodások és alapiskolás gyerekek előtt.

Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar ĺrók Társaságának elnöke nyitotta meg a költészetnapi gálaműsort, amelyen részt vett Gágyor Péter, a SZEVASZ színház igazgatója is, és Gál Tamás, a SZEVASZ színésze stílusosan József Attila Ódájával közelített a közönséghez.

Az esti ünnepi előadáson részt vett Barak László költő, akinek gyermekverseiből óriási csokrot nyújtottak át a gyerekek a közönségnek. Elhangzottak Verseghy Erzsébet, Gál Sándor, Dénes György, Kulcsár Ferenc, Varga Imre, Zs. Nagy Lajos, Gágyor József költeményei is, Zsapka Attila énekmondó pedig Koncsol László és Gál Sándor népszerű verseivel fakasztotta dalra a közönséget.

Nem hiányozhattak M. Csepécz Szilvia, Csontos Vilmos, Kassák Lajos, Csehy Zoltán és Fellinger Károly költeményei sem. Bettes Istvántól, A hangya kalandját az egyik legjobb ifjú szavaló, Berényi Dávid mondta el. Varga Erzsébet és Simkó Tibor alkotásai is bekerültek a versmondó gyerekek, a Cimborák repertoárjába.

„Ezen a napon százötven óvodás, alap- és középiskolás diák látogatott el a Csemadok székházába az érsekújvári régióból, hogy elmondja kedvenc szerzőjétől a számára legkedvesebb verset. A kora délutáni órákban kiértékeltük a meghirdetett irodalmi alkotópályázat eredményeit is. A legjobb alkotások egy antológiába kerültek, hogy a közönség is megismerkedjen az ifjú és tehetséges szerzőkkel” – tudtuk meg Berényi Margittól.

Megszívlelendőa tanár úr útravalója

Pénzes István tanár úr hasznos útravalóval látta el a vers- és prózaírással foglalkozó tehetséges tollforgatókat, akik részt vettek az idei megmérettetésen. „Szerencsés csillagzat alatt fogant ötlet, a Csemadok érsekújvári szervezetének tavalyi kezdeményezése: a költészet napján megrendezendő versözön mellé meghirdetni az alkotópályázatot is! Mert így válik teljessé a könyv, az irodalom ünnepe: a kora délelőttől késő délutánig a színpadon egymást váltó szavalók mellett teret adni az alkotói tehetséget sejtető gyermekíróknak is. Örvendetes, hogy a pályaműveket olvasva, az előző évben megismert nevek közül jó néhányan visszaköszönnek, újabb alkotásaikkal ismerkedhetünk. Reméljük, így lesz ez az elkövetkező években is. Műveljétek magatokat – és legyetek kritikusok önmagatokkal szemben! Nagyon lényeges a mit, mennyit és hová eldöntése. Ebben áll a nagy titok” – jegyezte meg Pénzes István. A tanár szerint: felmerül a kérdés van-e értelme, küldetése olyan antológia megjelentetésének, amely kezdő tollforgatók, ismeretlen nevek, pislákoló tehetségek alkotásait tartalmazza. „Kodály Zoltán egy ifjúnak, aki azzal a kérdéssel fordult hozzá, hogy szeretne alkotni, de nem tudja, van-e hozzá elegendő tehetsége, a következőket mondta: a csillagos ég is homályos volna, ha csak az elsőrendű csillagok világítanák meg” – adta meg a választ a dilemmára Pénzes István.

Díjazozottak listája, első helyezettek

Vers – I. kategória: Patai Boglárka, Dunaszerdahely

Vers – II. kategória: Miklós Zoltán, Tornalja, Salgó Zs. Viktória, Érsekújvár

Próza I. kategória: Zsigrai Klára, Dunaszerdahely

Próza II. kategória, csak különdíjas van: Salgó Zs. Viktória, Érsekújvár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?