Som Lajos volt a díszvendég

„Minden idők legnagyobb gitárosa” – ez áll Radics Béla sírkövén, akinek kép- és fotókiállítását 2005. október 29-én rendezték meg Szimőn. A kiállítást 18 órakor nyitotta meg Som Lajos, a Piramis együttes baszszusgitárosa a helyi kultúrházban.

„Minden idők legnagyobb gitárosa” – ez áll Radics Béla sírkövén, akinek kép- és fotókiállítását 2005. október 29-én rendezték meg Szimőn. A kiállítást 18 órakor nyitotta meg Som Lajos, a Piramis együttes baszszusgitárosa a helyi kultúrházban.

Som Lajos többek között Radics Bélával való kapcsolatáról beszélt, valamint felhívta az ott jelenlévők figyelmét az érdekes képekre. A fotók Erbé kapitány (így hívta magát Béla) zenei pályafutását mutatták be. Szerepelt köztük a híres A megátkozott ember című ezüstlemez, amelynek borítóján Som Lajos mottója olvasható: „Fellobbanni és értelmetlenül megsemmisülni.” A megnyitó után koncertet adott a szimői fiúkból létrejött Kizárt Dolog elnevezésű együttes, az esztergomi Tűzkerék XT, valamint a budapesti Experience. A fellépések után egész éjjel a Dunakanyar legjobb rock dj-je keverte a számokat. (kollár)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?