Sok mindent tanulhatunk a kínaiaktól

Ha az ember beszélni hallja a kínaiakat, egy „csing-csung-csong” hangzású hangzavart ért a mondandójukból. Szlovákiában tapasztaltam, hogy ezért sokan kinevették őket. De mielőtt alulbecsülnénk a keleti méheket, vegyük csak nagyító alá életstílusukat.

Az Új Szó hasábjaink már beszámoltam arról, hogy németországi egyetemistaként Kínában, pontosabban Sanghajban végzem el a szakmai gyakorlatomat. A szomszédságunkban lévő utcai árus reggel hatkor már süti az első adag nyársra húzott disznóhúst. Hangja még héthatáron túl is hallható. Tehát ha az ember nem rendelkezik vekkerrel, ez a hang biztos felébreszti minden reggel. Napja abból áll, hogy süti a finomabbnál finomabb péksüteményeket és mosolyogva, cseverészve invitálja egy darab finomságra az utcán a járókelőket. A „zárva” feliratú kistáblát éjfél előtt soha nem függeszti ki. Ezt így csinálja kora reggeltől késő estig, hétfőtől vasárnapig. Termékei nem drágák, csak annyit kér értük, amennyit még a legszegényebb is meg tud fizetni. Öt évvel ezelőtt érkezett Sanghajba, egy kerékpáron kívül más holmija nem volt, és most az utcán felépített grillsütője mögött egy saját étteremmel rendelkezik. Kérdésemre, hogy miért árul még mindig az utcán, holott étterme jól működik és megengedhetné magának, hogy kisegítőt vegyen fel, azt felelte: „Az én vevőim minden reggel számítanak rám. Számítanak arra, hogy reggel megkérdezem őket, hogy vannak, és este pedig, hogy milyen volt a napjuk. Míg elcseverésznek velem, nagy gusztussal vásárolnak az orrukat csiklandozó friss süteményekből, illetve húsfajtákból.” Majd hozzátette: „A pénz nem minden. Az emberek közti jó viszony és az, hogy az ember nem emelkedik húsz centiméterre a föld felé, ha sikert ért el, a biztos üzlet titka.”

Bárhová is megyek Sanghajban, az az érzésem, hogy a nem akarok, nem tudok szavakat nem ismerik. Legyen az az éttermi felszolgáló, aki még hajnali fél kettőkor is mosolyogva, jó kedvvel szolgál ki. Vagy vegyük a bevásárlóközpont eladónőjét, aki szombaton este nyolckor még ugyanolyan buzgósággal mutogatja áruját, mint hétfőn reggel, és nem esik nehezére fél órával később zárni, holott a túlóra nincs fizetve, és órabére nem több mint 10 RMB (egy 1,5 kg görögdinnye 16 RMB). Vagy az elégedett taxisofőr, aki naponta 400 km-t hagy maga után a városban, és ha beszáll egy európai, nevetve megjegyzi: „Maga ugye nem kínai. Beszéli a nyelvünket?” És amikor az európai mégis el tudja mondani kínaiul, hová is szeretne eljutni, megelégedve biccent, és már repíti is utasát a kívánt helyre.

Egy valamit megtanultam a kínaiaktól: bármit is csinál az ember, azt csinálja alaposan és meggyőződéssel. Mert így biztos sokkal szebb az élet!