Siker a művelődési versenyen

Léva. A helyi Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium két harmadikos és egy másodikos diákja, Wirth Gabriella, Gubík László és Dohány István, harmadik helyezést ért el a Halászteleken megrendezett „Ezer éves tölgy kihajt még újra” nevű mindig egy konkrét időszak teljes művelődését felölelő versenyen.

Wirth Gabriella, Gubík László, Dohány István és az általuk elkészített korhű tablóA szerző felvételeKiss Beáta, a tanulók fölkészítője elmondta, hogy Halásztelek Budapest agglomerációjához tartozó nyolc-tízezres városka, s a település református középiskolája idén hetedszer rendezte meg ezt a versenyt. A tanárnő fontosnak tartotta elmondani, hogy Halásztelek mind lakóit, mind múltját tekintve fiatal település, és nagyon erős itt a tudatos közösségformáló tevékenység, a város arculatának kialakítása, mindez az önkormányzat, civilszerveződések és az egyház együttműködésével, összefogásával.

Az idén, a Bocskay-évforduló kapcsán is, a város református középiskolája felvette Bocskay István nevét, s így a versengés választott korszaka a 15-16-17. század. E három évszázadnak nemcsak a történelmi eseményeit és irodalmát kellett megismernie a háromfős csapatnak, de a kor gazdaságtörténetét, az orvoslás korabeli állapotát, az adott időszak természettudományi felfedezéseit, a diákoknak foglalkozni kellett történeti földrajzzal is.

17 csapat versengett

A kémia- és az egyháztörténeti kérdésekben a lévai tanulók szerezték a legtöbb pontot. A versenyen tizenhét csapat indult, Kárpátaljáról és Erdélyből érkezett a versenyzők kétharmada, Szlovákiát a lévai gimnázium képviselte. A rendezvényre református fenntartású iskolák kaptak meghívást. Kiss tanárnő szerint jó, hogy a lévai gimnázium „beágyazódott a református iskolahálózatba”, hiszen így meghívást kaphat az egyház által megrendezett versenyekre, de természetesen más tanulmányi versenyeken is részt vehet, még több lehetőség van a megmérettetésre.

Maga a verseny április 15-én, szombat délelőtt volt, négy órán keresztül tartott. A csoportoknak tesztlapokat kellett kitölteniük, idézeteket fölismerni, történelmi vaktérképeken eligazodni. A tanárnő elmondta nagyon önállóan készültek a diákok, magyarországi tankönyvekből, az internet segítségével gyűjtötték össze az információkat. A versenyzőknek egy maguk kiötlötte orvosi konzíliumot is elő kellett adni. A lévaiak jelenetében egy néven nem nevezett fejedelem betegségéről tanácskozott három orvos. Felsorolták az akkoriban gyakori betegségeket, pestis, tífusz lés mindenki más-más korabeli tudós vagy éppen népi gyógymódokat javasolt. A doktorok végül megállapították, hogy a fejedelem vérbajban szenved.

Versmondás is része volt a versengésnek, Wirth Gabriella Debreceni Szappanyos András katonaénekét szavalta el. Egy a korhoz kapcsolódó tabló, faliújság elkészítésével is lehetett pontokat szerezni. A lévai gimnázium végül a harmadik helyen végzett, de hozzátartozik az igazsághoz, hogy a második helyezett Kolozsvári Református Líceummal egyforma pontszámot gyűjtöttek össze, viszont az orvosi konzíliumban a kolozsváriak egyedüliként elért maximális pontszámát értékelte a zsűri a második hellyel. A nagyberegiek lettek az elsők, s a lévai egyházi gimnázium olyan nagy múltú iskolákat utasított maga mögé, mint a debreceni, gödöllői, vagy az ezer diákot befogadó baár-madasi iskolák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?