Romániában nem változik az ösztöndíjrendszer

A magyar nyelven tanuló iskolásoknak szánt ösztöndíjrendszer nem változik a következő tanévekben sem – jelentette ki Kelemen Hunor, az oktatási-nevelési támogatások lebonyolításával megbízott Iskola Alapítvány elnöke.

A magyar nyelven tanuló iskolásoknak szánt ösztöndíjrendszer nem változik a következő tanévekben sem – jelentette ki Kelemen Hunor, az oktatási-nevelési támogatások lebonyolításával megbízott Iskola Alapítvány elnöke.

Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnöktől a legutóbbi budapesti konzultáción ígéretet kaptak, hogy a támogatási rendszer átalakítása ellenére ez a program ugyanolyan rendszerben és ugyanazokkal a feltételekkel működik a továbbiakban is – fejtette ki az RMDSZ-es politikus.

Mint fogalmazott, azért mondta el mindezt, hogy eloszlassa azt a homályt és félreértést, amely az utóbbi időben Erdélyben elterjedni látszik, miszerint a magyar iskolásokat támogató program megszűnne. Hozzátette: az Iskola Alapítvány eddig 43 ezer jogosult pályázatát fizette ki, szeptemberben várhatóan újabb 41–42 ezer kérelemnek tehetnek eleget, ami azt jelenti, hogy a szerződésben vállalt határidők teljesülhetnek. Jó esélyek mutatkoznak arra, hogy szeptember végére vagy október elejére mind a 130 ezer erdélyi jogosultnak járó ösztöndíjat kifizetik. Ők mindnyájan a 2005/2006-os tanévben igényelték ezt a támogatást – mondta Kelemen Hunor. (mti, ti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?