Pillanatkép a segédtisztképzésről

A tábor legnehezebb pillanatait a 30 km-es túrán élték átA szerző felvételeA segédtisztjelöltek, ahova jómagam is tartozom, már előző nap megérkeztek a helybeli Mrenna József cserkésztanyára, hogy aztán reggel egy „átmozgató” túrával megérkezzenek a táborhelyre. Megdöbbentő adat, hogy a felvidéki csapatok közül csupán négy jelölt érkezett! Ennek ellenére egy hangulatos, közel húsztagú, csapat kovácsolódott össze. Kárpát-medencei találkozónak is beillett a tábor, hiszen Erdélyből, Vajdaságból és Magyarországról is érkeztek cserkészek. Jellemző a segédtiszttáborokra, hogy a résztvevők nagy része egyetemi hallgató, illetve főiskolai végzettségű. Az előadásokon közösen jegyzetelt a teológus és a gyógyszerészhallgató, a matematikus és egy jövendőbeli állatorvos. A tábortüzeknél együtt énekelt a tanárnő, egy horgászbolt eladója, a református lelkész, de még a finn mobilcég egyik magyarországi igazgatója is. Itt tényleg nincs különbség ember és ember között, csak a hit, a jókedv, a természet és a gyerekek szeretete számít! A jelölteket Vitéz László táborparancsnok fogadta, hogy aztán útnak induljon a táborépítés bonyolult folyamata. A három őrs – Liliom, Puli és Kuvasz – külön-külön készítette el saját konyháját, illemhelyét, fürdő- és hálószobáját, természetesen cserkészies kivitelezésben. Az őrsi körlet napról-napra fejlődött és szépült, amit a pontozásban követhettünk nyomon. Mindegyik őrs tapasztalhatta az első hely ízét, de végül a remekül hajrázó Pulik vitték el a pálmát. A kiképzés része volt a gasztronómia világának bebarangolása és megismerése – minden nap ebéd és vacsora elkészítése volt a feladat. Nagyszerű lehetőség adódott mindenki számára, hogy kipróbálja főzési adottságait és tehetségét: rántott hústól kezdve a lángoson keresztül egészen a gulyásig mindent kipróbáltunk. A ráadás pedig az volt, hogy az ételek elkészítésére mindössze egy óra állt rendelkezésre, aminek a végén egy kiképzőt kellett vendégül látni.

Azon nyomban belevetettük magunkat az előadások sűrűjébe – volt itt alaki, csomózás, cserkészet alapjai, élelmezés, lélektan, néprajz stb. Hosszasan sorolhatnánk, annyi érdekes témát beszéltünk át, amit csak a főzés és az étkezés szakított félbe. Pár nap után érdekes lenyomatok jelentek meg a hátsó felünkön – a sok üléstől a fából gyártott lócák mintázata „átütött”, csupán a népi játékokkal tudtunk ezen változtatni. Esténként aztán következtek a hangulatos tábortüzek, ahol kipihenhettük az egész napos fáradalmakat. A zászlólevonás után az ember úgy érezhette magát, mintha a mediterrán vidéken sétálgatna. Az igazi élet tíz óra után kezdődött: építkezés, mosakodás és zászlóvarrás. Azért az alvásra is találtunk időt!

A tábor legnehezebb pillanatait a 30 km-es túrán éltük át, miután előjöttek a vízhólyagok, feltörtek a lábak, és a vállak is „elgondolkodtak”, hogy felmondják-e a szolgálatot a hátizsák terhe alatt. A portya egyik célja volt a csábrági várrom meghódítása. A kirándulásról aztán árkon-bokron tértünk vissza, de mindenki büszke volt, hogy végigizzadta ezt a teljesítménytúrát. Már csak a vizsgák maradtak, amelyeket az októberi záróképzőn fejezünk be. Ezt követően rajtunk is múlik a cserkészet népszerűsítése és a felelősségteljes munka, ami ezzel jár. Tudatosítottuk a példamutatás fontosságát, hiszen csak így nevelhetünk – Sík Sándor szavaival élve – „emberebb embereket és magyarabb magyarokat”.