Pedagógusnapi köszöntő Nagymegyeren

NKA

1592. március 28-án született Jan Amos Komenský (Johannes Amos Comenius), a „nemzetek tanítója”, az első modern pedagógus. Szlovákia-szerte – így iskolánkon is – hagyománnyá vált, hogy Comenius születésnapján köszöntjük a pedagógusokat.

Nehéz időkben, mint amilyen a mostani tavaszunkat beárnyékoló világjárvány és a szomszédunkban dúló háború, az ünnepek jelentősége felértékelődik. Így vált idén a pedagógusok megünneplése a humánum, a szolidaritás, az összetartás ünnepévé is.

A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémián a pedagógusnapi rendezvények sora egy rövid, meghitt ünnepséggel vette kezdetét. A nagyszünetben az iskola tanulóinak nevében a diákdiri és társai köszöntötték tanárainkat egy-egy szál virággal és kedves műsorukkal. Kora délután Nagymegyer városa invitálta egy ünnepi műsorra a helyi pedagógusokat a Corvin Mátyás Művelődési Központba, amelynek keretében Holényi Gergő, a város polgármestere méltatta a pedagógusok áldozatos munkáját.

A központi ünnepséget követően tanári karunk a Sungarden vendéglőben találkozott. Tanítónapi házi ünnepségünk Horváth Erzsébet igazgatónő köszöntőjével indult, aki hangsúlyozta, hogy tanáraink az elmúlt kétéves időszakban jelesre vizsgáztak, hiszen radikálisan megváltozott élethelyzetekben kellett helytállniuk. Először meg kellett tanulniuk, miként kell online oktatni, a hosszan elhúzódó távoktatást követően pedig nem volt könnyű újra visszaállniuk az offline üzemmódra. A pedagógusokra nehezedő egyre növekvő elvárásokról a következőket mondta: „Ma a média azt sugallja, hogy a pedagógusnak tökéletesnek kell lennie. Minden percben készen kell állnia arra, hogy megvédjen, megmentsen, neveljen, tanítson. Óriási az elvárás. A diákok pedig ezerfélék. Egyszer nyitottak, máskor zárkózottak. Egyszer jók, máskor nem annyira. Sokan hatalmas terheket is hoznak otthonról. Nekünk mindenképp az a feladatunk, hogy szeressük őket. És ha ezt nagyon akarjuk, biztos sikerül.” A folytatásban kitért arra is, hogy a pedagógus nemcsak a nemzet napszámosa, nemcsak világító lámpás, hanem ember is, akinek „van jó napja meg pocsék is, családja, gyerekei, magánélete, örömei, botlásai. Otthon anya, apa, máshol barát, szomszéd, ahogy mindenki.” Beszéde végén pedig megköszönte a tanári kar kitartó, szakmailag kimagasló munkáját.

A köszöntőt követően ünnepi ebédre került sor, amelyen nagy örömünkre iskolánk nyugdíjba vonult tanárai is részt vettek. Az ebéd után pedig kezdetét vette a kellemes hangulatú beszélgetés és nosztalgiázás.

Papp László

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?