Olcsó a németországi tanulás

Olcsó a németországi képzés. Erre utal, hogy 2002 óta 50 százalékkal nőtt a német egyetemekre jelentkező külföldiek száma. Négy évvel ezelőtt még alig 126 ezer külföldi iratkozott be a németországi egyetemekre. Az idén viszont a számuk már elérte a 187 ezret. Ez azt jelenti, hogy ősztől már minden 10.

Olcsó a németországi képzés. Erre utal, hogy 2002 óta 50 százalékkal nőtt a német egyetemekre jelentkező külföldiek száma. Négy évvel ezelőtt még alig 126 ezer külföldi iratkozott be a németországi egyetemekre. Az idén viszont a számuk már elérte a 187 ezret. Ez azt jelenti, hogy ősztől már minden 10. diák külföldről érkezett a német felsőoktatásba. Az EU-tagállamokból 49 ezren jelentkeztek, a második legnagyobb „tábort” a kínaiak adják a maguk 26 ezres csoportjával. Az uniós államokban élők érdeklődését elsősorban az váltotta ki, hogy Németországban alacsony a tandíj és a megélhetés költségei sem túlságosan magasak. Már havi 650 euróból ki lehet jönni, ami koronában számolva úgy 24 ezernek felel meg. Ráadásul a külföldi diákoknak ugyanannyit kell fizetniük az oktatásért, mint német társaiknak. Ez azért különösen rokonszenves, mert a legtöbb országban a külföldiektől magasabb tandíjat szednek be. (mtv)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?