A 2015/16-os tanévben a Selye János Gimnázium DSD-programja ismét lehetőséget nyújtott felsőfokú német nyelvvizsga megszerzésére.
Nyelvdiploma az SJG-ben
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14654568309653_84.jpeg.jpg?itok=7AvJqYy8)
A 2015/16-os tanévben a Selye János Gimnázium DSD-programja ismét lehetőséget nyújtott felsőfokú német nyelvvizsga megszerzésére. Ebben az évben nyolcan készültünk a megmérettetésre Szénássy Edit tanárnő vezetésével.
A DSD típusú nyelvvizsgák felkészítését eddig osztályfőnökünk, Fekete Judit vezette, neki köszönhettük, hogy a harmadik évfolyamban ugyanezen vizsga B1 szintjét már teljesítettük. Ez a tapasztalat hasznosnak bizonyult a C1, illetve B2 szintű eredmények eléréséhez.
Az idei vizsga szintén több részből állt. Első körben minden energiánkkal igyekeztünk az írásbeli részre koncentrálni, amelyben eddig még számunkra ismeretlen követelmények, feltételek merültek fel. Bevallom, ez a rövid felkészülési időszak nem volt félelmektől, izgalmaktól mentes. Hosszú órákat töltöttünk fogalmazások írásával, a megfelelő szófordulatok tanulásával, szöveghallgatási feladatok gyakorlásával.
A szóbeli vizsgát is lázas készülődés előzte meg. Mindnyájunknak egy német vonatkozású projekttémát és az ahhoz kapcsolódó prezentációt kellett készítenünk. A második részben egy helyben kapott igényes témakört kellett improvizatív módon kifejtenünk. A háromtagú vizsgabizottság elnöke Frank Bloch úr volt Németországból.
Az eredmények májusban érkeztek meg. A nyelvdiplomák ünnepélyes átadása a vágsellyei városházán volt, ahol a Juraj Fándly Gimnázium DSD-s diákjai kedves műsorral fogadták a részt vevő iskolákat: a besztercebányai Evangélikus Gimnázium, az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium és a szlovák tannyelvű gimnázium, valamint a komáromi Selye János Gimnázium diákjait.
A diplomákat Bernd Richard Österlen úrtól, az Osztrák Nagykövetség kultúrattaséjától és Gudrun Telge asszonytól, a DSD-nyelvprogram szlovákiai koordinátorától vehettük át.
Ahogy az a nyelvvizsga-bizonyítványon is szerepel, ezáltal lehetőségünk nyílt arra, hogy németországi, illetve ausztriai egyetemeken tanuljunk tovább. Az ünnepségen elhangzott az is, hogy jelenleg Szlovákiában 400 német vállalat kínál munkalehetőséget. Így ezzel a diplomával a tarsolyunkban itthon is szép lehetőségek tárulnak elénk. Ezenkívül nekünk, akik az érettségi után magyarországi tanulmányokat tervezünk, rendkívül fontos, hogy a magyarországi felvételi rendszerben a nyelvvizsgáért jelentős többletpontokat kaphatunk.
Mindezekért szeretnék a csoport és a magam nevében is köszönetet mondani felkészítő tanárainknak, akik az idő fogytával sem veszítették el a reményt, hogy végül eredményesek leszünk, hogy meg tudunk felelni a feltételeknek, és azért, hogy végtelen türelemmel javították munkáinkat, hallgatták az előadásainkat, és rendületlenül biztattak bennünket. Köszönjük!
Hunčík Rebeka, IV. D
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.