Nyári kalandok gyerekeknek

Már a szünidő előtt megjelentek az iskolák, óvodák környékén hirdetések, hogy küldjük gyermekeinket táborba a vakáció alatt. A választék nagyon széles.

Lovastábor, ökotábor, nyelvi tábor, informatikai tábor, vízitábor stb. Nemcsak a szülők anyagi helyzete teszi nehézzé a választást, hanem a legoptimálisabb megoldás megtalálása is. Ismét egy bizonyíték arra, hogy a bőség zavara is komoly problémát okozhat.

Az első élmény meghatározó

Sokunkat nem küldtek óvodás-korban táborba, mert akkoriban szinte mindegyik családnak voltak idősebb vidéki rokonai, vagy fordítva, vidéken élőknek lakott valakije a nagyobb városokban. ĺgy evidensnek látszott, hogy egy-két hetet el lehetett tölteni a rokonoknál. A legfontosabb szempontnak a környezetváltozás számított. Persze a fogadó fél mindent elkövetett, hogy emlékezetessé tegye az ott-tartózkodását a vakációzó, kis családtagnak.

Modern vakációk

Többünknek már nincsenek ráérő vidéki rokonaink, de az óvoda ugyanúgy bezár több mint egy hónapra, mint régen. A gyerekek vakációját így idegenekkel kell megszerveznünk. Ajánlottak is több tábort az óvó nénik, amikről jó visszajelzéseket hallottak az előző nyarakról, és beszélgettünk több szülővel is az óvodában arról, hogy ők hová küldik gyermekeiket. Megkérdeztük a mieinket, hogy nekik mihez volna kedvük. Végül összeült a családi kupaktanács, és eldöntötte egy este, hogy a két gyerek élete első táborát nomád sátorozással fogja tölteni egy pusztán, ahonnan sok érdekes kirándulás is szervezhető. Volt eligazító megbeszélés és biztosak voltunk abban is, hogy mindent jól összecsomagoltunk a gyerekeknek. Mégis azon a reggelen, amikor a buszhoz vittük őket, ami elszállította a kis megilletődött csapatot a táborba, volt egy kis izgalom bennünk. Vajon hogy fog sikerülni az első táborozásuk?

Az élmények halmaza

A gyerekek szemszögéből valószínűleg hamarabb eltelt az a tíz nap, mint amilyen hosszúnak tűnt távollétük nekünk. Hazaértek egyben és élményekkel teli. Efelől semmi kétségünk nem maradt már a találkozás pillanatában sem. Aztán hazaérve mesélni kezdték kalandjaikat. Hiába indult rossz idővel a tábor, gyorsan átszervezték a programokat, így mikor hűvös volt, vagy esőre állt, akkor kirándulni mentek a közeli dombvidékre. Akácos erdőkben kóboroltak, játszottak. Amikor kisütött a nap, elmentek az egyik közelben lévő tóhoz, ahol még fürödni is lehetett. Meglátogattak egy igazi tanyát, ahol lovat, teheneket, sertéseket és számos baromfit tartanak. Még a lovas kocsit is befogatták egy kis sétakocsikázás kedvéért számukra. A séták során számos virágot, bogarat megismertek, és köszönhetően a kísérőknek, felügyelőknek sok tévhitet, vélt félelemérzetet is sikerült a természet lakóival szemben eloszlatni. Az egyik kiemelkedő program volt, mikor régimódi komphajóval átkeltek a Dunán, és egy hosszabb kirándulást tettek a szomszédos szigeten. Ha az időjárás engedte, a gyerekek megismerhették a tábortűz természetes romantikáját, hangulatát is. Szemtanúi lehettek, hogy az egyes házaknál, egyenként tartott teheneket, kisebb csordába terelve még mindig minden reggel kihajtják a legelőre, ahol a gulyás és kutyái őrzik a tejet adó állatokat. Sok gyerek most látott életében először élő tehenet. (Bebizonyosodott számukra, hogy a Milka csokival valami nem stimmel, hiszen itt egyik tehén sem volt lila! Milyen fura.)

A természetben is fellelhető némi kultúra

Egyik délelőttre a közeli faluból két kézműves érkezett bemutatót tartani a gyerekek számára. Az idősödő bácsi furfangos kis tárgyakat faragott fűzfaágból, bábukat készített különböző növények háncsaiból. Sípot és többcélú sétabotot is faragott néhányat. A vele érkezett néni pedig virágokból, hoszszabb fűszálakból bokrétákat, díszítőket formázott, megmutatott néhány egyszerű kézimunkahímzést és varrást is. Úgy elrepült azon napon az idő, hogy nem maradt a csoportos játékokra. A tábor ideje alatt ezek a városlakó, állandóan tévét néző, számítógépes játékokkal játszó, BMX bicikliken száguldozó, görkorcsolyázó, Pokémon-kártyákat csereberélő kis lurkók teljesen megfeledkeztek mindezekről. Lekötötte őket a természet és a falu mindig érdekes világa. Nem panaszkodtak, nem unatkoztak egyszer sem. Mindezeket végighallgatva újra eszembe jutottak azok a bizonyos falusi rokonoknál töltött régi nyári vakációk, amikor még jóval kevesebb „civilizációs kísértésnek” voltak kitéve a kisgyerekek, és manapság is ugyanúgy élvezték a másfajta világba való betekintést.

Remélhetőleg sokáig lesz még módunk elküldeni gyerekeinket a nyugtató és feltöltődést, szórakozást nyújtó vidéki tájakra. Nem építünk be, teszünk tönkre mindent. De ne csak gyerekeink menjenek! A felnőtteknek is melegen ajánlott az ilyen kikapcsolódás, szórakozás. Nem véletlen, hogy a falusi turizmus mint egy új fogalom, terjedőben van. Két korfui vagy olasz tengerparti üdülés között megéri ismerkedni közeli múltunkkal és környezetünkkel is. (nke, hn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?