Nyári angoltábor

Szeretném, ha a fiam elmenne nyáron nyelvi táborba, most 8 éves. Azt mondja, nem akar nyáron is tanulni. Hogyan győzzem meg, hogy ez neki is jó, és közben még szórakozhat is?
Jelige: Nyári tábor

Fiának e mögött a kijelentése mögött nyilván sok minden más is van, nem csak az, hogy nem akar nyáron is tanulni.

Szeretném, ha a fiam elmenne nyáron nyelvi táborba, most 8 éves. Azt mondja, nem akar nyáron is tanulni. Hogyan győzzem meg, hogy ez neki is jó, és közben még szórakozhat is?

Jelige: Nyári tábor

Fiának e mögött a kijelentése mögött nyilván sok minden más is van, nem csak az, hogy nem akar nyáron is tanulni. Lehet, hogy éppen ez a legkisebb gondja, csak a többit nem akarja érvként felhozni, mert attól fél, gyávának, gyengének vagy anyámasszony katonájának néznék. S mivel a felnőttnek is jár a munka után a pihenés, gondolta, nem szégyen az, ha ő is erre hivatkozik majd.

Mivel még csak nyolcéves, nem tudom, volt-e már hosszabb ideig távol a szüleitől. Iskolában, baráti körben hallhatott olyan esetekről, amik ilyen és ehhez hasonló táborokban megestek, s joggal válthatnak ki belőle félelmet és szorongást. Félhet attól, hogy mihez kezd majd akkor, ha nem válik be a szobatársa? Nem értik majd meg egymást? Esetleg sokkal nagyobb és erősebb lesz, mint ő, és fizikai előnyét arra fogja felhasználni, hogy parancsolgat majd neki, s arra kényszeríti, ő legyen a rendfenntartó a szobájukban, tartsa rendben az ő ágyát és dolgait. Vannak olyan gyerekek is, akik elveszik a másik pénzét, de megtiltják, hogy ezt jelentse a tábor vezetőségének, vagy megmondja a szüleinek.

Az is lehet, hogy nagyon szereti az otthoni ételt, amit a mama vagy nagymama készít el, s van már némi keserű tapasztalata az idegen konyhákkal. Vagy sokkal kellemesebb időtöltésnek tartaná, ha elutazhatna valamelyik rokonhoz, nagyszülőhöz, keresztszülőhöz, olyanhoz, ahol hozzá hasonló korú gyerekek vannak, s azokkal önfeledten játszhatna, s kitalálhatnának olyan időtöltést, amiről most még csak nem is álmodnak. A lényeg az, hogy sok új, és nem mindennapi élményre tegyenek szert.

Az sem kizárt, csak egyszerűen otthon szeretne lenni, hisz az is csábító lehet, hogy csak lustálkodni fog, nem kell reggel korán kelnie, nincs iskola, házi feladat, csak úgy mennek a napok egymás után minden kötelezettség nélkül, ő pedig azt csinálhat, amit akar. Ilyen szabadság is jót tesz időnként, ha kedvére kilustálkodhatja magát.

A kisfia szert tehetett olyan információkra is, amik ugyan valótlanok, de ő ezt nem tudhatja, ám ezek is gyengítik a bizalmát a nyári táborok iránt. Mivel nincs, aki megcáfolja őket, ezért igaznak hiszi ezeket. Vagy az is lehet, hogy a félig hallott híreket egészítette ki magában olyanokká, amik félelmet keltenek benne.

Ezért üljenek le nyugodtan elbeszélgetni arról, hogy milyen kellemetlenségeket, veszélyeket rejt magában egy ilyen nyári tábor. Mi minden rossz és kellemetlen dolog történhetne ott vele? Mit tudott meg másoktól, hogyan jártak pórul? Miket hallott? Miért gondolja, hogy mindaz a borzalom igaz, amit hallott? Sikerült jó, kellemes élményekről szóló beszámolót is hallania? Ismer olyanokat, akik jól érezték magukat ilyen táborban? Mondott valaki jót is valamelyik nyári táborról, vagy most az a divat, hogy mindent leszóljanak, megkritizáljanak? Eleve gyanús az az alak, aki ilyen helyet jónak lát?

Ha tisztázták félelmeinek, szorongásainak okait, s ezeket tudják racionalizálni, akkor térjenek rá a nyári tanulás témájára. Arra, hogy nem tanulni nem lehet. Ha azt is tanulásként fogjuk fel, amit tapasztalunk, másoktól hallunk, s levonjuk belőle a számunkra felhasználható következtetést, akkor tényleg nem lehet úgy járni-kelni a nagyvilágban, hogy közben ne tanuljunk. Szegény és szerencsétlennek mondható az az ember, aki ilyen történésekből képtelen levonni a tanulságot. A nyári táborban töltött idő sem csak tanulásból áll majd. S maga a tanulás sem úgy zajlik, hogy a könyv és füzet felett fognak görnyedni, hanem játékos formában, fokozatosan elsajátítva egy-egy játék vezényszavait, más nyelven is megérti majd a játék szabályait. Vagy például étkezésnél megtanulják egyes ételek elnevezését, a terítékét, a napszakokat. Észre sem veszi majd, milyen mindenféle helyzetben tanulnak majd. Feleltetés nem lesz, bizonyítványt nem adnak, itt mindenki azért tanul majd, hogy képes legyen megértetni magát idegenekkel is, s nem azért, hogy jó jegyet vigyen haza, mint az iskolából. Önöknek, szülőknek az lesz a jutalom, ha minél többet megtanul az idegen nyelvből. S lesz még egy előnye: szeptemberben, ha újra megkezdődik az iskola, plusz tudással rendelkezik majd, aminek később is hasznát veheti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?