Nevünk a korunkat is elárulja

Számodra még messze van az az idő, amikor el kell gondolkodnod azon, milyen nevet adj leendő gyermekednek. Ám új, régi, szép és csúnya neveket hallva ki ne töprengene el azon, milyen nevek tetszenek neki? Ebben is kövesd majd a divatot vagy ne? Van egy régi latin mondás: „Nomen est omen”, vagyis a név előjel. Mit is jelent ez valójában? A régi római pogányok hittek abban, hogy a névnek misztikus tartalma van, azaz az egyén sorsát is meghatározza az, hogy milyen nevet visel. Vagyis az ókori népek szerint a név magában hordozza az egyes emberek sorsát. Nem kell megijedni, ez nyilvánvalóan csak egy babona, ráadásul elég nevetségesen is hangozna ma, ha a világon az összes Péternek ugyanaz lenne a sorsa.

Ám a régi mondást egy kicsit másképp kell értelmezni, ugyanis akkoriban még nagyon mások voltak a névadási szokások. A név eredetileg megkülönböztető jelző volt, a megfelelő jelentés megválasztása tehát szervesen hozzátartozott az elnevezés folyamatához. A bibliai nevek valójában egy teljes mondatot tartalmaznak: állítást, illetve kívánságot az újszülött számára. Az ókori görögök és rómaiak szintén „rámondták” a gyerekre a nevét, és nagyon nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy mi legyen a jelentése. Bár a különböző eredetű nevek a mai napig jelentést hordoznak, nálunk ez nemigen játszik szerepet a névválasztásnál, legfeljebb az úgynevezett beszélő nevek esetében figyelünk fel a név tartalmára: Nárcisz, Napsugár, Rózsa, Piroska, Győző, Szilárd vagy Bátor.

Kezdetben a névadók általában a Biblia ószövetségi, majd később az újszövetségi részéből merítették a keresztneveket. A XIX. század derekán az írók, tudósok és más jelentős személyiségek kezdeményezésére több régi magyar nevet felújítottak, néha pedig újakat alkottak (Etelka, Jolán, Hajna, Csilla, Tünde). A régi magyar hangulatot idéző nevek elsősorban a nemesi körökben váltak divatossá, a feltörekvő városi polgárság inkább a magyaros formájú, nyugati eredetű neveket kedvelte. A névdivatot rengeteg tényező befolyásolhatja. Régebben például gyakori volt, hogy az újszülött fiú hagyományosan az apja (nagyapja, dédapja stb.) keresztnevét örökölte. Egy-egy híres ember hatása is megfigyelhető volt a névválasztásnál: például az 1848-as szabadságharc után megnőtt a Lajos keresztnév adása, manapság pedig rengetegen merítenek keresztnevet a népszerű tévés sorozatokból.

Az apukákat és anyukákat azonban mostanság leginkább a különlegességre való törekvés vezeti a névválasztásban. Ezért divatoznak egyrészt a régies hangzású magyaros nevek: Soma, Bendegúz, Kolos, Huba, Botond, Csongor, Csenge, Réka stb., illetve az idegenszerű, nyugatról átvett keresztnevek: Kevin, Dzsesszika, Dzsenifer, Dzsoki, Evelin, Vanessza, Vivien, Zsanett stb. Emellett a köztudatban ugyan létező, ám rég nem használatos neveket is felelevenítik manapság: Benjámin, Áron, Sámuel, Máté, Márk, Ábel, Ádám, Dániel, Dávid, Mátyás, Jonatán, Jakab, Bence, Lea, Anna, Eszter, Sára, Ráhel, amelyeknek a nagy része bibliai eredetű, héber név. Tehát napjainkban a nevünk a korunkat is elárulja. Hiszen ha azt hallod, hogy József, János, Antal, Erzsébet vagy Mária, akkor nyugodtan hozzáteheted a bácsi, illetve néni szót. A játszótéren ugyanis nagyon ritkák a Józsikák és Marikák, annál több viszont a Kevinke és a Dzsesszika. Az angolul nem tudó nagymamák pedig ki se tudják ejteni unokáik nevét. Egyszóval nagy a szabadság, a döntést azonban meg kell gondolni! Te mit választanál? (s, he)